Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
324.98
bux:
145879.54
2026. november 2. hétfő Achilles

Erről tárgyalnak ma az Országgyűlésben

Ma kezdődik a Kossuth tér rekonstrukciójáról és a kormány költözéséről szóló javaslat vitája az Országgyűlésben.

Az Országgyűlés mai ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően megkezdődik a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló határozati javaslat vitája.

A négy kormánypárti képviselő által benyújtott elképzelés szerint a kormány 2014-ig kiköltözne az Országgyűlés épületéből, a parlament előtti tér pedig kizárólagos állami tulajdonba kerülhet, majd sétatérré alakulhat.

Balsai István, a javaslat egyik benyújtója az InfoRádiónak elmondta azt is, hogy a Kossuth térről eltűnnek majd az autók is, mert mélygarázs épül.

Az Országgyűlés napirendjén szerepel továbbá a katasztrófavédelemről szóló törvény Pintér Sándor belügyminiszter által javasolt módosításának vitája, valamint a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nevéhez fűződő, a kulturális örökség védelméről, valamint a magyar nyelv napjának kijelöléséről szóló javaslatok megvitatása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×