Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Gazdasági megállapodásokat kötött Kína és Magyarország - a nap hírei

Összesen 12, főként gazdasági jellegű megállapodást kötött Kína és Magyarország. Július 31-éig dönt a kormány a MÁV adósságának konszolidációjáról. A Fülöp-szigeteken már 90 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a trópusi vihar okozta áradások miatt.

A kínai kormányfő Orbán Viktorral tárgyalt

2015-ig a jelenlegi kétszeresére, húszmilliárd dollárra szeretné növelni a kétoldalú kereskedelmi forgalmat Peking és Budapest. Erről a kínai és a magyar miniszterelnök beszélt budapesti találkozójuk után. Ven Csia-pao és Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy összesen 12, főként gazdasági jellegű megállapodást kötöttek és a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretet különít el az ázsiai országban befektetéseket tervező magyar cégeknek. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: a sikeres gazdasági fordulathoz Magyarországnak új típusú szövetségekre van szüksége. A kínai kormányfő arról beszélt, hogy Peking magyar államkötvényeket vásárol majd és a tervek szerint Magyarországon kívánja létrehozni közép-európai logisztikai-közlekedési bázisát. Ven-Csia-pao nem sokkal korábban azt is hangsúlyozta, hogy Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében.

Schmitt Pál Zágrábban

Részt vett Zágrábban a horvát függetlenség 20. évfordulójára rendezett ünnepségen a magyar köztársasági elnök. Ivo Josipovic horvát államfő Schmitt Pál mellett Danilo Türk szlovén köztársasági elnököt is meghívta az évfordulóra. Előzőleg, pénteken a magyar államfő Ljubljanában is ott volt a szlovén függetlenség kikiáltásának 20. évfordulóján rendezett ünnepségeken.

Martonyi János Rajkán

A közép-európai összetartozást nevezte a Duna-stratégia legfontosabb üzenetének a külügyminiszter. Martonyi János Rajkán, az osztrák-szlovák-magyar kerékpártúra befejezése után úgy fogalmazott: a stratégia a Duna-medencében mindig egy egészen különleges jelentést hordozott.

MÁV: adósságkonszolidáció július végéig

Július 31-éig dönt a kormány a MÁV adósságának konszolidációjáról - mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Szarvas Ferenc a Déli Vasút alapításának 150. évfordulójára rendezett ünnepségen közölte: jelenleg éves szinten 15 milliárd forintot jelent a 300 milliárd forintos adósság kamatterhe, ami a működési költséget terheli. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: az egyensúly megvalósításához hatékonyságnövelésre, szervezeti átalakításra, további források bevonására is szükség van.

Az MSZP követel

Az egykulcsos adórendszer eltörlését, a válságadók fokozatos kivonását és kedvezményes élelmiszeráfa-kulcs bevezetését követeli a kormánytól az MSZP. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő közleményében emlékeztetett: pártjának az Országgyűléshez benyújtott javaslata méltányosabb közteherviselést, ennek eredményeként magasabb fogyasztást és a jelenleginél jóval stabilabb költségvetési pályát jelentő kétkulcsos adórendszert léptetne életbe.

Képarányt váltanak a nyár végén a kereskedelmi tévécsatornák

A hagyományos antennával fogható analóg adásokat jelenleg még a régebbi típusú televíziókészülékek 4:3 arányú képernyőjéhez igazítva sugározzák, ami kellemetlenséget okoz az újabb, 16:9-es, képarányú tévék vásárlóinak.

Egy hete tart az ítéletidő a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigeteken eddig 90 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a Meari nevű trópusi vihar okozta áradások miatt. Az egy hete tartó ítéletidőben 15-en tűntek el. A főváros, Manila egyik alacsonyabban fekvő kerületének utcáit is elöntötte a víz, innen 25 ezer embert költöztettek menekültszállásokra, még nem tudni, mikor térhetnek haza.

Krétán ragadt egy Malév-gép

Kréta szigetén műszaki hiba miatt nem tudott felszállni a Malév egyik repülőgépe Heraklionban. A 161 utasért egy másik gépet indított a légitársaság.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×