Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Május 29-én alakul meg az új kormány - a nap hírei

Egyelőre nem kell kiüríteni az árvíz miatt Edelény északi városrészét. Május 29-én, szombaton alakulhat meg az új kormány. Az első 3 hónapban 5,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon.A nap legfontosabb hírei május 18-án.

Egyelőre nem kell kiüríteni Edelény északi városrészét mondta az Inforádióban kora este a település polgármestere. Molnár Oszkár közölte: a helyi védelmi bizottság határozatot fogadott el arról, hogy felkészülnek erre az eshetőségre is, és erről tájékoztatják a lakosságot. Hozzátette: ha átszakad a gát, akkor körülbelül ezer embernek kell elhagynia otthonát. --Az észak-magyarországi térségben korábban rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén. Több folyón minden idők legmagasabb vízállásával tetőzik az ár. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban arról beszélt, hogy összesen 10 megyében van árvízi védekezés. Közben javult a helyzet a dunántúli vonatközlekedésben, újra járnak a vonatok a Balaton déli partján, és az időjárási viszonyok miatt bevezetett sebességkorlátozásokat is fokozatosan feloldják. A Mávinform továbbra is azt javasolja, hogy az utasok a www.mav.hu weboldalon vagy a MÁV direkt telefonszámán tájékozódjanak.

Rugalmas ügyintézést és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. A Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke a tájékoztatón elmondta: átcsoportosították a kárszakértőket és bővítették, egyszerűsítették a telefonos kárügyintézést, így a károsultak bankszámláira már napokon belül megérkezhetnek a biztosítóktól az előlegek. Kisbenedek Péter hozzátette: az eddigi mintegy 10 ezer bejelentés alapján az előzetes becslések szerint összesen 4-6 milliárd forint lehet az árvízkár.

Május 29-én, szombaton alakulhat meg az új kormány - mondta a házbizottság ülése után a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János a kormányalakítás menetrendjét ismertetve azt mondta: a miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását kedden kezdi a parlament. Hozzátette: a miniszterjelölteket május 27-és és 28-án hallgatják meg az illetékes bizottságok, Orbán Viktor és kormányának tagjai pedig szombaton tehetik le az esküt. A Bajnai Gordon vezette kormány szerdán tartja utolsó ülését; a napirenden a kormányzati átadás-átvétellel és az árvízi védekezéssel kapcsolatos feladatok szerepelnek.

Provokációnak tartja a kettős állampolgársággal összefüggő szlovák megnyilvánulásokat a kijelölt kormányfő. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Pozsony a párbeszéd haladéktalan megkezdésére szólította fel Budapestet. Robert Fico miniszterelnök Pozsonyban, a szlovák nemzetbiztonsági tanács ülése után hangsúlyozta: követelik, hogy azonnal üljön össze a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság. Hozzátette: ha Budapest nem ad 24 órán belül választ a kérésre, akkor Pozsony további diplomáciai lépéseket tesz. A Fidesz elnöke úgy reagált: csak az új magyar kormány megalakulása után lehet bármilyen lépést tenni az ügyben. Orbán Viktor hozzátette: a szlovák megnyilvánulásokat a kampány részének tartja. --Az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslat hétfőn került a magyar Országgyűlés elé. Az előterjesztés rögzíti, hogy nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. A honosítás egyéni kérelemre történne.

Az első 3 hónapban - a fogyasztói árak 6 százalékos növekedése mellett - 5,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a versenyszférában 4,2, a költségvetési szférában pedig 8,9 százalékkal nőtt a reálkereset.

Brüsszelben az államháztartási hiány lehetőség szerinti további csökkentését szorgalmazták az uniós tagállamok pénzügyminiszterei. A résztvevők hangsúlyozták: ha nem engedik növekedni a deficitet, azzal segítik a gazdasági növekedést. Az ülésen a többi között áttekintették az euróövezet stabilitásának megőrzése érdekében hozott döntéseket, illetve a pénzügyi piac további szabályozásának helyzetét. A résztvevők elismerően szóltak a hiánycsökkentés érdekében hozott görög, portugál és spanyol intézkedésekről.

Görögország megkapta a kért 14 és fél milliárd eurót az euróövezeti tagállamoktól - közölte a görög központi bank illetékese. A súlyos adósságválsággal küzdő ország vezetése a múlt héten kérte az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 110 milliárd eurós hitelkeretének megnyitását. A görög pénzügyminisztérium 5 és fél milliárd eurót kért az IMF 30 milliárdjából, valamint 14 és fél milliárdot az euróövezeti tagországok 80 milliárd eurós keretéből. Az IMF már a múlt héten átutalta az összeget a görög nemzeti banknak.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×