Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Pintér Sándor évi egymilliárd forintra emelné az Országos Polgárőr Szövetség támogatását

Magyarországon területén nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol a lakók nem érzik biztonságban magukat, nem lehet egyetlenegy olyan település sem, ahol az anyagi javak folyamatos veszélyben vannak - mondta Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség szombati közgyűlésén.

A kijelölt miniszter közölte: azt szeretnék, ha a biztonság egyre nagyobb lenne, az a cél, hogy "aki vetett, az arasson, aki a munkáját befektette valamibe, az a gyümölcsét is leszedhesse".

A politikus a leendő kormány nevében is azt mondta, ehhez szükség van a polgárőrség munkájára is. Egyben jelezte, segítséget szeretne nyújtani a polgárőrségnek a technikai fejlesztésekben, és néhány éven belül szeretné elérni, hogy a költségvetési támogatásuk a jelenlegi 720 millióról egymilliárdra emelkedjen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×