Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Kapálunk és védünk - pártprogramok az agráriumról

Védeni a magyar földet, és támogatni a kis- és közepes vállalkozásokat. E kettőben minden országos listával bíró párt egyetért mezőgazdasági ígéreteiben. Ezen túl azonban már akadnak ellentmondások a programok között.

Több ponton is egyeznek a választási pártok mezőgazdaságot érintő ígéretei.

Mind a hat országos listát állító szervezet meghosszabbítaná a külföldiek 2011-ben lejáró földvásárlási moratóriumát és egyértelműsítené, hogy kik vehetnek magyar földet.

Azon sincs vita köztük, hogy elsősorban az agrárium kis- és közepes vállalkozásait, a családi gazdaságokat kellene támogatni.

Fidesz: védeni kell a hungarikumokat

A Fidesz "Nemzeti Ügyek Politikája" című kiadványban Matolcsy György, az Orbán kormány egykori gazdasági minisztere kitér arra is, hogy kiemelten védené és támogatná a hungarikumokat és hatékonyabbá tenné az élelmiszer-biztonságot, fenntartva a genetikailag módosított növények termesztésére vonatkozó moratóriumot.

Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke hozzátette: felfüggesztik az április elsején hatályba lépett alkalmi munkavállalásról szóló új törvényt, és helyette másikat alkotnak.

Ez a törvény alapjaiban véve rossz, aki betartja vállalkozóként, az tönkremegy, mert 30 százalékos közteherrel egyetlen egy európai országban sem sújtják a mezőgazdasági alkalmi munkavállalást - szögezte le a Fidesz szakpolitikusa.

MSZP: multik kontra háztáji értékesítés

Az MSZP a magyar termékek minőségének javításával növelné az agrárium versenyképességét.

A szocialisták a versenytörvény átalakításával segítenék a kis- és közepes vállalkozások alkuképességét a multikkal szemben.

Finomítanák továbbá az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásokra vonatkozó szabályozást, hogy segítsék a háztáji értékesítést. Így kívánják növelni a magyar áruk arányát a kiskereskedelemben.

Tabajdi Csaba, szocialista Európai Parlamenti képviselő január végén az EUvideohu.info-nak nyilatkozva hangsúlyozta a 2013 utánra tervezett új uniós mezőgazdasági politika fontosságát:

Nekünk, magyaroknak azért nagyon nagy a tét, mert a közös uniós agrárpolitikának a támogatások révén erőteljes haszonélvezői vagyunk. Most az a veszély fenyeget, hogy drasztikusan lecsökkentik 2013 után az EU költségvetésében az agráriumra szánt pénzeket. Hazánk így vesztese lehet a közös agrárpolitika reformjának - figyelmeztetett a szocialista EP kéviselő.

Jobbik: családi gazdaságokra épüljön az élelmiszeripar

A Jobbik a gazdaság kitörési pontjának tartja a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot és a ráépülő élelmiszeripart.

Létrehoznák a Vidék Bankját és Biztosítóját, amely alacsony kamattal kínálna hosszú távú hiteleket és előfinanszírozná az elnyert támogatásokat.

Vona Gábor, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar piacok védelmét emelte ki:

Az azért tiszta szégyen, hogy egy olyan ország, amely agrár-szakértők szerint 30 millió embert tudna élelmezni, most kínai fokhagymát, jordán paprikát, dán sertéshúst és szlovák tejet fogyaszt - hangsúlyozta a Jobbik elnöke.

MDF: áfacsökkentéssel a feketegazdaság ellen

Az MDF a közös uniós agrárpolitika programjain keresztül látja megvalósíthatónak a mezőgazdaság felemelkedését.

Elsődlegesnek tekintik a földbérleti szabályok megújítását is, úgy, hogy azok az eddiginél jobban szolgálják az árutermelő mezőgazdasági vállalkozások termelési biztonságát.

A feketegazdaságot az MDF az élelmiszerek áfakulcsának 12 százalékra csökkentésével próbálná visszaszorítani.

LMP: Mindent egyszerre

A Lehet Más a Politika szerint olyan agrárpolitikára van szükség, amely egyszerre szolgálja a fogyasztók ellátását egészséges élelmiszerekkel, a vidéki foglalkoztatást, a környezet és a táj védelmét, a termőterületek megőrzését a következő generációknak, valamint a klímaváltozás hatásainak mérséklését.

Céljuk, hogy a jövőben a termeléshez kapcsolódó támogatások egy részét a komplex vidékfejlesztési, agrár-környezetvédelmi, illetve a vidéki életminőséget javító intézkedésekre csoportosítsuk át.

Civil Mozgalom: hatóság őrizze a földvagyont

A Civil Mozgalom Országos Földügyi Főhatósággal őriztetné meg a földvagyont. Csak a 30 hektár alatti nagyságú családi gazdálkodásoknak nyújtana vissza nem térítendő támogatást, a 30 és 300 hektár közötti területű gazdaságoknak progresszívan emelkedő önrészt és kedvezményes hitellehetőséget nyújtana. Az ennél nagyobbaknak viszont nem adna semmilyen támogatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×