Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Horváth Csaba lemondott kormánybiztosi posztjáról

Horváth Csaba, a fővárossal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásában közreműködő kormánybiztos visszaadta megbiztatását a miniszterelnöknek. A szocialista politikus ezt csütörtökön jelentette be a Facebook közösségi portálon.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje a bejegyzésében úgy fogalmaz: a kormánybiztosi munkája során vállalt feladatait teljesítette. A legfontosabb ilyen vállalásnak, a főváros és a kormányzat között kötött megállapodást nevezte, amely a közösségi közlekedés finanszírozásáról szól.

"A Fővárosi Közgyűlés pozitív döntése után, a jövő heti kormányülésen pont kerül a történet végére. Ezek után köszönettel visszaadom a kormányfőnek kormánybiztosi megbízatásomat" - közölte a politikus.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán fogadta el a BKV következő évekre vonatkozó finanszírozásának legfontosabb feltételeiről szóló, a kormány és a főváros közötti szerződést. A közgyűlés 34 igen szavazattal, 28 nem és 3 tartózkodás mellett döntött a határozati javaslatról, amely szerint a közgyűlés "jóváhagyja, megköti a BKV Zrt. személyszállítási közszolgáltatásához nyújtott támogatásról szóló megállapodást a Magyar Állammal", és felkéri a főpolgármestert a a szerződés aláírására.

A szerződés szerint az állam idén 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a tulajdonos fővárosi önkormányzaton keresztül a BKV-nak. Ebből 5 milliárd forintot a kormány még a megállapodás megkötése előtt átutalt a fővárosnak, és a tervezet szerint újabb 5 milliárd forintot fizetne még a parlamenti képviselő-választás első fordulója előtt, április 7-ig. A fennmaradó további 7,4 milliárd forint kifizetését a megállapodás értelmében - már az új kormány idején - július 15-ig fizetnék ki a BKV-nak. A főváros januárban ugyancsak 5 milliárd forint működési támogatást nyújtott a cégnek, és ezen túl vállalta, hogy az év végéig saját forrásból további 10 milliárd forint összegű "tőkepótló" támogatást is ad a BKV-nak.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×