Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

A Fidesz-kormány alatt nem lehet majd infláció feletti áremelés - lapszemle

A Népszabadság nagy interjút közöl Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével. A volt pénzügyminiszter örülne neki, ha az év végére öt százalék körül lenne az államháztartási hiány.

Az interjúban Varga Mihály úgy vélekedett, hogy a korrupción évente 150-200 milliárdot, intézmény-összevonásokkal pedig további 100 milliárd forintot tudnának megtakarítani, míg az 300-400 milliárdos tétel lehet, hogy egy nagyobb hitelességgel rendelkező kormány a piacokon kisebb kamatfelárral vehet fel hiteleket. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a Fidesz nekimegy majd a trükköző szolgáltatóknak, ahol az államnak hatása van, nem lehet infláció feletti áremelés.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Tesco jelenleg olyan átszervezéseket hajt végre, amelyek után a jövőben nemcsak az iparcikkek, hanem az élelmiszertermékek jelentős része is Szlovákiából érkezik majd. Az újság úgy tudja, hogy az árubeszerzések központosítása miatt eddig már több mint 20 embert küldtek el a hipermarket-lánctól.

Az Index cikke szerint továbbra is pusztulnak a méhek. 2006-ban figyelték meg először, hogy az európai és az amerikai kolóniák száma egyre csökken. Amerikában tavaly 29 százalékkal kevesebb volt a kaptárok száma a korábbi két évben megfigyelt, majdnem 50 százalékos csökkenés után. A legnagyobb kárt a permetezőszerek okozhatják az állományokban.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy sohasem volt ennyire csekély különbség a kereskedelmi aranyháromszögben a lap által összeállított húsvéti kosár értékében. Az ármustra nyertese ezúttal a Cora, a vesztese a Tesco lett, az Auchan középre került. A hipermarketekben eddig látványosan kevés csokifigura fogyott, de a láncok bíznak benne, hogy az utolsó napokra megjön a vásárlói kedv.

A Világgazdaság cikke szerint egy év után ismét a közgyűlés elé terjeszti a 10 százalékos szavazati korlátra vonatkozó javaslatot az OTP Bank. A lépés szükségességét a tavalyihoz hasonló érvekkel indokolja menedzsment: a cél az, hogy egy részvényesnek vagy részvényesi csoportnak se legyen túlzott erőfölénye a közgyűlési döntések meghozatala során.

A botrányokkal teli elnökválasztás óta keveset hallani Ukrajnáról, amely pedig változatlanul az európai kontinens válságövezete - olvasható a portfolio.hu internetes oldalon Gereben Ágnes külpolitikai szakértő elemzésében. Miközben a világ Görögországra, sőt mostanában már Portugáliára figyel, Ukrajnában gőzerővel tart és a jelek szerint a napokban fontos fordulópontjához érkezett a politikai és a gazdasági hatalomért folyó küzdelem. Ennek egyik fő színtere a gázpiac, a szereplők közé pedig visszatért az Emfesz volt tulajdonosa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×