Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.53
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Decemberben adhatják át a Margit hidat

Decemberben adhatják át a Margit hidat a forgalomnak. A városvezetés jelenleg három hónapos csúszást engedélyezne a kivitelezőnek az eredeti tervekhez képest, de még nem tudni, hogy a téli leállás mennyire lassította a munkát.

A főváros és a Margit-híd felújítását végző MH 2009 konzorcium közötti szerződés módosításához szükséges előterjesztés szerint a főváros három hónapos csúszást engedélyez a kivitelezőnek, ám ebbe még nem számolták bele a téli egy hetes leállást - mondta az InfoRádiónak Temesi Attila.

A Fővárosi Közgyűlés közlekedési ügyosztályának alosztályvezetője emlékeztetett arra, hogy a munka akkor is lassabban folyt, amikor éppen dolgoztak. Az acélszerkezeti munkákat például télen más technológiával kell végezni. Az elmaradást a napokban felmérik, majd módosítják a módosítást - immár a végdátummal - magyarázta.

A munka tehát a jelenlegi információk szerint valamivel több, mint három hónapot csúszik, így decemberben adhatják át a forgalomnak a Margit hidat.

A tavaly augusztusban lezárt átkelőt az eredeti tervek szerint egyébként idén augusztusban adták volna vissza a forgalomnak, felújítását pedig 2011 márciusára fejezték volna be teljesen. Azonban a konzorcium tavaly novemberben bejelentette, hogy mivel a jóváhagyott kiviteli tervek csak november 10-én emelkedtek jogerőre, négy hónapot csúsznak a határidők. Ez a tárgyalások során három hónapra csökkent, a kemény téllel azonban még nem számoltak.

A felújítás jelenleg jól halad - mondta Tóth Kata, a kivitelező szóvivője. "A Margit híd felújítása ütemterv szerint halad, nagyon sok fajta és féle munka folyik a rekonstrukció keretében, mind a budai és a pesti hídfőnél, mind a meder-hídon" - hangsúlyozta.

Azt, hogy a csúszás mennyivel drágítja a híd rekonstrukcióját, még nem lehet tudni. Eredetileg az átkelő felújításáért bruttó 26 milliárd forintot fizetett volna a főváros a konzorciumnak. A munka elhúzódásával arányosan azonban a költségek is növekedhetnek - ismerte el Temesi Attila, aki szerint azonban a 30,1 milliárdos bruttó költségkeret a jelenlegi információk alapján elegendő.

Attól függően, hogy mikorra készül el a téli leállásról szóló értékelés, akár még áprilisban a Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet az átadás halasztásáról szóló előterjesztés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson

Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs helyzetkezelése mellett állt ki Brüsszelben. Közben a kormányfő találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×