Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
323.71
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Kövér: történetének legnagyobb kihívása előtt áll a Fidesz

Kövér László szerint a Fidesz történetének legnagyobb kihívásának küszöbén, egy újabb választási siker előtt áll. A Fidesz választmányi elnöke pártja 22. születésnapi ünnepségén kedden a Zeneakadémián sikertörténetnek nevezte pártja történetét.

A politikus úgy fogalmazott: a régi ellenfeleik, riválisaik szép lassan eltűntek, csak azok maradtak, akikkel szemben Fidesz 22 évre "pástra lépett", és akiket eddig az országgyűlési választási listákra leadott szavazatokban még soha nem sikerült megelőzni. Ez azt mutatja, hogy a 22 éve itt maradt világot még nem győztük le, vagyis még nem végeztük el a munkát - mondta.

A Fidesz nagykorú lett, de még felnőtt nem - tette hozzá azzal, hogy a párt története eddig arról a generációról szólt, amely létrehozta. A politikus közölte: a "fiatal, de öregedő demokraták" ez után következő története már elsősorban nem az alapítók nemzedékéről, hanem az utódok jövőjéről szól majd.

A Fidesz története sikertörténet - mondta. Hozzátette: siker volt, hogy talpon tudtak maradni, és kormányt alakítani, olyat, amely a rendszerváltozás eddigi "legélhetőbb" négy évét biztosította. 2002-ben, a legfájóbb vereség után is talpon maradt a párt, és felépítette a régió legerősebb politikai közösségét - húzta alá Kövér László.

A párt egyes számú tagkönyvének tulajdonosa, Kövér László kiemelte: a Fidesz megalakítása annak a bizonyítása volt, hogy lehetséges jogszerűen feltörni a pártállam monolit rendszerét, ki lehet szabadulni a pártállam gyámsága alól.

A politikus azt monda: 1988. március 30-án a Fiatal Demokraták Szövetsége egy olyan rendszerrel szemben bontott zászlót, amely igyekezett a szebbik arcát mutatni, amelyet "hazaárulók hoztak létre idegen érdekeket kiszolgálva", amely emberek ezreit pusztította el, tíz-, százezreket börtönözött be, milliókat forgatott ki vagyonukból, és amely 23 milliárd dollár adósságot hagyott örökül, és amely "képviselői hazudtak reggel, délben és este, hazudtak minden hullámhosszon".

Ez a rendszer elvette, "felzabálta a jövőnket", és a takaréklángra csavart terror mellett egyre inkább a mindenki számára hozzáférhető korrupció nyúlós, ragadós hálójával tartotta egybe magát - tette hozzá.

"Nem éppen ilyen új Magyarországról" álmodtunk, nem ilyennek képzeltük a rendet 22 éve - közölte Kövér László. Nem olyanról, amely vezető elitjének egy része idegen érdekek szolgálatában kiárusítja az országot, elzálogosítja gyermekeink, unokáink jövőjét, nem olyanról, amelynek miniszterelnöke eltanácsolja a fiatal, tehetséges embereket saját hazájukból, és megpróbálja kiirtani a közösségi, nemzeti összetartozás tudatát, és "aki hazudik reggel, éjjel, meg este" - fogalmazott.

Úgy folytatta: 22 éve nem olyan Magyarországról álmodtak, amelynek vezetői az elszegényített, manipulálható, megzsarolható emberek hátán kapaszkodnak fel újra a hatalom csúcsaira, és "a rendszerben szervezett korrupció működtetése mellett nem haboznak arctalan terroristákat uszítani a népre". Mint mondta, ezekért meg sem érinti őket a felelősségérzet, bűntudat, sőt, egyre pimaszabbul provokálják azt a népet, amely irracionális béketűréssel visel mindent.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×