Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Vizsgálat indult a 2005-ös Volánbusz-beszerzések ügyében

Vizsgálatot indított a 2005-ös Volánbusz-beszerzés ügyében a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Továbbra is biztosítja a kormány a pluszforrásokat a Közbiztonsági Háló programhoz. A fővárosi koalíció kifizetőhelyének nevezte a BKV-t a cégnél folyó nyomozások egyik gyanúsítottja.

Vizsgálatot indított a 2005-ös Volánbusz-beszerzés ügyében a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Szollár Domokos kormányszóvivő azután mondta ezt, hogy kiderült: Magyarország is érintett a német Daimler vesztegetési botrányában. Az amerikai igazságügy-minisztérium szerint az autógyár külföldi kormánytisztviselőket fizetett le azért, hogy termékeit vásárolják meg. A vádirat alapján magyar kormánytisztviselőknek több mint 300 ezer eurót is kifizethettek kenőpénzként 2005-ben, a Volánbusz egy buszvásárlási ügyletével összefüggésben. Közben Nagy-Britanniában korrupció gyanújával őrizetbe vették az Alstom ipari csoport három vezetőjét. A járműipari és infrastrukturális termékeket gyártó cégcsoport érintett irányítóit megvesztegetéssel, megvesztegetésre irányuló összeesküvéssel, pénzmosással és hamis számlázással gyanúsítják. A súlyos csalások feltárására szakosodott brit hivatal szerint az Alstom-csoport nagy-britanniai részlegének vállalatai külföldi megbízatások elnyeréséért kenőpénzeket fizettek. Az Alstom-csoport gyártja a budapesti 4-es és 2-es metró vonalára az új szerelvényeket.

Sikerült stabilizálni tavaly az államháztartás mérlegét Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság a konvergenciaprogramról. Brüsszelben kiadott értékelésében a testület úgy ítélte meg, hogy az államháztartás hiánya jövőre - megfelelően az uniós ajánlásoknak - a GDP-hez viszonyított 3 százalékos küszöbérték alá kerülhet, 2,8 százalék lehet. A bizottság megjegyezte ugyanakkor, hogy a deficit-csökkentési tervek részben olyan intézkedésekre épülnek, amelyeket a konvergenciaprogram nem részletez. A Fidesz komoly kritikának értékeli a jelentést. A párt közleményében úgy fogalmaz: az Európai Bizottság a konvergencia-program számos megállapítását megalapozatlannak ítélte.

Továbbra is biztosítja a kormány a pluszforrásokat a rendőrség Közbiztonsági Háló elnevezésű programjához - jelentette be a miniszterelnök, miután a programban részt vevő tíz, a bűnözés szempontjából legveszélyeztetettebb megye rendőrfőkapitányaival egyeztetett Budapesten. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: a közbiztonsági háló feszes, hatékonyan látja el feladatát. A fideszes Kontrát Károly arra emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben mintegy tízezer rendőr hagyta el a testületet.

Jövő csütörtökig tart a belső vizsgálat az izraeli repülőgépek múlt heti berepülésével összefüggésében - közölte a közlekedési tárca vezetője. Hónig Péter a kormányülés után elmondta: fegyelmi eljárás indult a Nemzeti Közlekedési Hatóság négy munkatársa ellen, a légügyi osztály igazgatóját pedig felfüggesztették beosztásából. A tárca vezetője megismételte: a hatóságok nem tartották be a szabályokat az engedélyezéskor, de az ország biztonságát nem veszélyeztette a légi gyakorlat. A Fidesz azonnali lemondásra szólította fel a közlekedési és a honvédelmi tárca vezetőjét.

A BKV-ügy egyik gyanúsítottja szerint a cég az elmúlt húsz évben a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött. Regőczi Miklós volt vezérigazgató-helyettes, akivel a Népszabadság és a Magyar Nemzet is közöl interjút, azt mondta: ilyen kifizetőhely volt a Magyar Televízió, a Magyar Posta, vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően, de szerinte ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz. Az MSZP elnöke szerint nem igazak Regőczi Miklós állításai. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy a mostani helyzetben mindenki megpróbál előnyt kovácsolni abból, hogy a másikat vádolja. Demszky Gábor főpolgármester közölte: a volt vezérigazgató-helyettes kijelentései miatt bírósághoz fordul. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: ha pártja kormányra kerül, mindenkinek felelnie kell majd a közpénzek ellopásáért.

Elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét a Fővárosi Választási Bizottság. A testület 3:2 arányban döntött a kérdésben. Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője azt mondta: a párt az Országos Választási Bizottsághoz fordul jogorvoslatért. Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson.

Egy magyar turista meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült a Magas-Tátrában - közölte a tátrai hegyi mentőszolgálat. A kassai magyar főkonzul az InfoRádióban elmondta: a két magyar állampolgárt - egy férfit és egy nőt - a Batizfalvi-borda sziklái között érte baleset, amikor a Gerlachfalvi-csúcsra igyekeztek feljutni. Szerencsés János hozzátette: a hegyimentőktől kapott tájékoztatás szerint az elöl haladó férfi a sziklás talajon megcsúszott, és mintegy húsz méter magasságból a behavazott völgybe zuhant. Magával rántotta a nőt is, akit a poprádi kórházba vittek, élete nincs veszélyben.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×