Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.75
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

"Jobb Erdélyben magyarnak lenni"

Jobb Erdélyben magyarnak lenni, mert az anyaországban élő fiatalokban nincs magyarságtudat - mondta az InfoRádiónak Kallós Zoltán néprajzkutató a Magyar Tudományos Akadémián zajló Határtalanul című oktatási konferencián. A táncházmozgalom egyik alapítója arról is beszélt, hogy a kettős állampolgárság elutasításával annyira megosztották a magyarságot, hogy ő sem szívesen utazik Magyarországra.

Jobb ma Erdélyben magyarnak lenni, mint Magyarországon. Erdélyben jobban kimondjuk, hogy magyarok vagyunk - mondta az InfoRádiónak Kallós Zoltán, aki elsősorban a médiát hibáztatja a kialakult helyzetért.

A néprajzkutató elmondta: a 2004. december 5-ei népszavazás óta nem szívesen jár át Magyarországra. Miért kellett akkor még jobban megosztani a magyarságot, amelyet már amúgy is megosztottak Trianonnal? - tette hozzá.

A néprajzkutató szerint a népszavazás után sokat változott az anyaország és az erdélyi magyarok közötti kapcsolat, de reméli, hogy ezen a téren változás lesz a jövőben. Úgy vélte, a határon túl élő magyarok is kaphatnának állampolgárságot és szavazati jogot.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×