Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.07
bux:
145025.97
2026. október 16. péntek Gál

Gyurcsány Ferenc egy éve mondott le a kormányfői posztról

2009 március 21-én, épp egy évvel ezelőtt jelentette be Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, hogy lemond a kormányfői posztjáról. A pártnak akkortól két hete volt, hogy megnevezzék Gyurcsány Ferenc utódját. Az ellenzék nem akart tárgyalni az új szocialista miniszterelnök személyéről, előrehozott választásokat akartak.

Egy évvel ezelőtt a Magyar Szocialista Párt kongresszusán Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő bejelentette, lemond a miniszterelnökségről. Döntését azzal indokolta: nem akarja, hogy a gazdasági válság megoldására indított reformok az ő személye miatt bukjanak meg.

A miniszterelnök akkor azt mondta: így a szocialisták a többi párttal egyeztetve találhatnak új vezetőt a hatékony válságkezeléshez. Gyurcsány Ferenc a küldöttek előtt nem nevezett meg maga helyett jelöltet, arra viszont javaslatot tett, hogy két héttel később, egy rendkívüli kongresszuson nevezzék meg az új miniszterelnök-jelöltet.

A kormányfő értékelte addigi, kicsit több mint 1600 napi miniszterelnökségét. Azt mondta, ezalatt sikerekre és kudarcokra is volt példa. Kiemelte, a sikereket nem ő, nem a kormány, hanem az ország érte el. A sikereket megköszönte, a hibákért pedig elnézést kért. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még akkor is az ország érdekei szerint cselekedett, amikor később kiderült, hogy rosszul döntött.

Gyurcsány Ferencet akkor még újra megválasztottak az MSZP elnökének. A kongresszuson tartott beszédében hangsúlyozta, nem kíván felhagyni a politizálással.

Lendvai Ildikó, az MSZP akkori frakcióvezetője közölte: az elnökséget váratlanul érte a kormányfő bejelentése, de a szocialistáknak párton belüli és azon kívüli miniszterelnök-jelöltjük is van.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, nem kezdenek tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, viszont kezdeményezik a parlament feloszlatását. A politikus közölte: ha sikerül megegyezni az Országgyűlés feloszlatásáról, akkor az előrehozott választásokat június 7-én, az európai parlamenti választással egy időben meg lehetne tartani. Hozzátette: Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteniük, nem pedig az MSZP-nek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×