Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.33
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Lakner: Nem mindegy, hogyan és miből kezdi meg munkáját a Fidesz-kormány

Lakner Zoltán, a Vision Politics elemzője szerint a Fidesz kormányra kerülésével nem zárható ki, hogy emelkedni fog az államháztartási hiány, és az lesz a cél, hogy ezt elfogadtassa a Nemzetközi Valutaalappal. Az elemző minderről az 5. Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés című konferencián beszélt.

Bár a Fidesz kommunikációjában nem központi elem a hiánycél, a párt elnöke tett olyan kijelentéseket, amelyekből arra lehet következtetni, hogy nem feltétlenül 3,8 százalékon áll meg idén a GDP-arányos államháztartási hiány - mondta az InfoRádióban Lakner Zoltán politikai elemző.

A többi mellett az tudható a Fidesz politikájáról, hogy elégedetlen az önkormányzatok támogatottságával, az egészségügy és az oktatás helyzetével. Ha ezekhez a területekhez hozzá akar nyúlni a következő kormány, sőt még adót is csökkenteni akar, akkor a hiányt kell növelnie - mutatott rá az elemző, aki viszont ennek mértékét nem tudta megbecsülni.

Mint mondta, Csányi Sándor 4,5 százalékról beszélt a felszólalásában, de korábban Veres János szocialista politikus is azt nyilatkozta: a hiány növelhető ésszerű mértékig. Nyilván nem 7-8 százalékra gondolt - tette hozzá Lakner Zoltán.

Az elemző hangsúlyozta: nem mindegy, hogyan indítja kormányzati ciklusát a Fidesz, és hová jut el négy év alatt. De az országnak hitelező nemzetközi pénzügyi szervezeteknek sem mindegy, mennyire stabil az ország akár pénzügyileg, akár politikailag.

Az elemző arra nem tudott választ adni, milyen társadalompolitikát követ majd az új kormány. Megjegyezte, a Fidesz korábbi négyéves kormányzása alatt a középosztályt képviselte, és nem a legszegényebbeket segítette. De valószínűleg a párt sokat tanult az akkori hibáiból.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×