Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

"Gyurcsány a jövőbeni ellenzék vezetőjének pozíciójára tör"

A jövőbeni ellenzék vezére akar lenni Gyurcsány Ferenc - a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt hetekben megjelent az MSZP kampányában a volt miniszterelnök. Nagy Attila Tibor az InfoRádiónak azt mondta, Gyurcsány Ferenc Magyarország egyik legjobb szónoka, és képes arra, hogy mozgósítsa a szocialista szavazókat.

Gyurcsány Ferenc a jövőbeni ellenzék vezetőjének pozíciójára tör - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Nagy Attila Tibor szerint a volt kormányfőről megoszlik az emberek véleménye, népszerűtlen politikusnak számít továbbra is, így időre van szüksége ellenzékben, hogy újra megkedveltesse magát.

Az MSZP-ben erős embernek tartják, de a párton belüli érdekcsoportoknál nem egyértelmű az elfogadottsága - emelte ki a szakértő. Kifejtette, Gyurcsány Ferenc az újbóli megjelenésével kihívást intéz az MSZP bizonyos érdekcsoportjai felé is.

Az egykori miniszterelnök feladata a mozgósítás, a lelkesítés, ugyanis az ország egyik legjobb szónoka, és alkalmas arra, hogy a törzsszavazókat felrázza - vélekedett Nagy Attila Tibor, ám hozzátette: kockázati elemet is rejthet konfrontatív stílusa.

A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint Gyurcsány Ferenc azt állítja, igazodik az MSZP központi kampánygépezetéhez, de inkább saját érdekeit, párton belüli pozícióját igyekszik segíteni szerepléseivel.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×