Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem vár tovább az MSZP a Fideszre

Nem folytatja az MSZP a budapesti Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vitasorozatot. Budai Bernadett, a szocialista párt szóvivője azután beszélt erről, hogy tegnap a Fidesz nem vett részt a vita első állomásán. Hozzátette: az ellenzéki párt nem meri vállalni a pártok programjainak összehasonlítását és szembesítését a választókkal.

Tegnap Korózs Lajos szociális államtitkár - fideszes vitapartner híján - az MSZP nyugdíjpolitikáját ismertette és azt mondta: ha a Fidesz képviseltette volna magát a találkozón, akkor ő is szeretett volna kérdéseket feltenni a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusának. Korábban a Fidesz egyértelműen elutasította az MSZP miniszteri választási vitára szóló felhívását.

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője Mesterházy Attilának, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének címzett nyílt levélben úgy fogalmazott: lejárt a szocialista kormányzattal folytatott terméketlen viták ideje. Az MSZP kormányfőjelöltje csütörtökön közölte, hogy a szocialista miniszterek ezen a héten kedden, szerdán és csütörtökön várják vitára a fideszes szakpolitikusokat.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×