Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz

Török Gábor: Bajnai a saját szobrát ácsolja

Bajnai Gordon utolsó parlamenti beszéde és általában a mostani ténykedése lehetővé teheti későbbi visszatérését a politikába; vagy legalábbis vélhetően ez a kormányfő célja - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor, a Vision Politics igazgatója. A politológus szerint látható, hogy a kormányfő számára jól szabott ez a szerep, egy válságkezelő, pártok feletti politikus képe, aki küzd a populizmussal és a szélsőjobbal.

Bajnai Gordon nem a mának vagy a holnapnak, hanem távolabbra tekintve politizál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus. A Vision Politics igazgatója kiemelte, a kormányfő politikusi tevékenységének középpontjában egy leltárkészítés, és ezzel együtt egy imázsépítés áll, saját szobrát ácsolja.

Bajnai Gordon arra törekszik, hogy lezárja ezt az időszakot, úgy beállítva, hogy a válságkormányzás ért el sikereket, és megpróbálja függetleníteni magát a pártoktól - fejtette ki a politológus. Török Gábor hozzátette: ez alkalmas lehet arra, hogy nyitva hagyja a kérdést, Bajnai Gordon akar-e még a politikai életbe visszatérni.

A miniszterelnök érdekei nem teljesen esnek egybe az MSZP érdekeivel, sőt, tudatosan törekszik arra, hogy magát leválassza a pártról, ezáltal a választási vereségtől is távoltartsa magát - vélekedett a politológus.

Török Gábor szerint Bajnai Gordon tudatosan törekszik arra, hogy ezt az időszakot sikeres, pozitív, a szocialistákhoz közeli kormányzásként mutassa be. Közel nyolc évnyi sikertelenség után, amiről a választók többségének, és maguknak a szocialista politikusoknak is inkább rosszak az emlékeik, lehet, hogy ez az utolsó időszak tűnik a leginkább sikeres periódusnak, ez pedig majd növelheti a vágyakozást Bajnai Gordon visszatérése iránt - hangsúlyozta.

A Vision Politics igazgatója kiemelte, lehet, hogy a jelenlegi kormányfő sosem tér vissza a politikába. A választási vereség után az MSZP-ben új időszámítás kezdődik, de azt még nem lehet felmérni, hogy ebben ki milyen pozíciókkal és ambíciókkal rendelkezik majd. Új rend alakulhat ki a párton belül, új erős emberrel, így Bajnait elfelejthetik - vélekedett.

Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a vereség után nem alakul ki világos politikai irányvonal az MSZP-n belül, és nem lesz egy olyan vezető, aki mögé fel tudnak sorakoznak, így pedig 2013-ban újra felvetődhet Bajnai neve miniszterelnök-jelöltként - emelte ki a politológus.

Török Gábor hangsúlyozta: látható, hogy a kormányfő számára jól szabott ez a szerep, egy válságkezelő, pártok feletti politikus képe, aki küzd a populizmussal és a szélsőjobbal. Bajnai Gordon antipolitikusságát, civil jellegét minden téren hangsúlyozza, és kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy egyaránt szóljon beszédében az MSZP-ről és a Fideszről - tette hozzá.

A miniszterelnök döntési ereje korlátozottabb, és egyes kérdésekben az MSZP akaratát is fel lehet fedezni - közölte a Vision Politics igazgatója, aki szerint a szocialisták célja, hogy amíg hatalomban vannak, addig a lehető legtöbb kérdésben számukra fontos módon dőljenek el az ügyek.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×