Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kövér: az MSZP és Mesterházy párbajképtelen

Párbajképtelennek nevezte a Fidesz Országos Választmányának elnöke az MSZP-t és Mesterházy Attilát a miniszterelnök-jelölti vitával összefüggésben pénteken Szécsényben.

Kövér László sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy normális helyzetben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szokta kihívni a regnáló kormányfőt.

Most Magyarországon odáig fajultak a viszonyok, hogy az a párt, amelyik nyolc év szisztematikus munkájával tönkretette 12 év eredményét, megpróbálja eljátszani azt a trükköt, hogy magát ellenzéki szerepben tüntesse fel - mondta.

Kövér László abszurdnak nevezte azt a helyzetet, hogy Mesterházy Attila, a kormánypárt "csekély támogatottságú miniszterelnök-jelöltje (...) macerálja az ellenzék politikusait, hogy ugyan már, álljanak ki vitára".

A Gyaloggalopp című film közismert "egyezzünk ki döntetlenben" epizódjára utalva a lakossági fórumon azt mondta: úgy az MSZP, mint Mesterházy Attila párbajképtelen.

Hozzátette: mielőtt azt gondolja Mesterházy Attila, hogy bárkinek is szóba kell állnia vele meg a pártjával, bármiről, ami az országot érinti, bocsánatot kell kérni a 2004. december 5-i (a kettős állampolgárságról tartott )népszavazásért, a 2006-os választási kampány hazugságaiért.

Kövér László bocsánatkérést vár továbbá az MSZP-től és az SZDSZ "még meglévő képviselőitől" a 2006. október 23-i utcai eseményekért.

A politikus azt mondta: ezután már csak annyi marad hátra, hogy Mesterházy Attila és Bokros Lajos "egyfajta selejtezőt vívjon azért, hogy eldőljön, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje valójában". Miután mindez tisztázódik, "utána lehet arról beszélgetni, hogy milyen formában, mikor, hogyan és kiknek a részvételével legyen miniszterelnök-jelölti vita."

Kövér László hangsúlyozta: fontos, hogy a következő négy évben, "az újjáépítés időszakában", ne csak a választásokon álljanak a Fidesz mellé az emberek, de maradjanak mellette akkor is, amikor telnek az első hetek, hónapok, "és még mindig meglehetősen kevés ember számára lesz érzékelhető, legalábbis anyagi értelemben, pozitív változás".

Azt mondta, ha nem tudják magunk mellett tartani az embereket ebben a küzdelmes időszakban, akkor nem lesz sikeres ez a kísérlet. Mint kifejtette, nem arra gondol, hogy esetleg nem a Fidesz nyeri a 2014-es választást, hanem arra, hogy a következő időszak csak akkor lehet sikeres, ha az emberek minél nagyobb arányban hajlandóak tevőlegesen is részt venni a közéletben.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×