Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bajnai szigorítana a fegyvertartás szabályain

Bajnai Gordon miniszterelnök azt kérte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy napokon belül készítse el a fegyvertartás szabályainak szigorítására vonatkozó javaslatát; a kormányfő erről csütörtökön, a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén beszélt.

"Az elmúlt hónapok tragikus, vagy majdnem tragikus lövöldözései arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarországon szigorítani kell a fegyverhez jutás és a fegyverhasználat szabályait is. Nem engedhetjük, hogy közveszélyes elmebetegek kezében, sportolásra hivatkozással, gyilkolásra alkalmas fegyverek legyenek" - fogalmazott a miniszterelnök.

A tájékoztatón az ország közbiztonsági helyzetét és a rendőrség tavalyi munkáját értékelte a Rendőrségi Igazgatási Központban a miniszterelnök, a rendészeti miniszter és az országos rendőrfőkapitány.

Itt kiderült, hogy szinte minden területen javult az ország közbiztonsága 2009-ben. Tavaly 400 ezer bűncselek, 14 ezerrel kevesebbet, mint 2008-ban. Ennek kétharmada vagyon elleni bűncselekmény, amellyel összesen 100 milliárd forintos kárt okoztak az elkövetőknek

A lakásbetörések és az emberölések száma stagnál, előbbi 19 ezer, utóbbi 138 volt tavaly.

2000-rel csökkent a gépkocsilopások száma, 12 százalékkal a súlyos, 6 százalékkal a halálos közúti balesetek és 10 százalékkal az ittas vezetés aránya 2008-hoz képest.

Viszont több bankkártyacsalás, vesztegetés és hivatali visszaélés történt. A polgárőrség költségvetését megduplázták, a rendőr-szakközépiskolások létszámát 400-zal növelték, és bővítették a körzeti megbízottak feladatkörét.

A statisztikai bíztató, de lakosság mégis jóval rosszabbnak érzi a közbiztonságot, például azért, mert a bűncselekmények negyede közterületen történik.

A minisztérium írásos tájékoztatójához Bencze József országos főkapitány hozzátette: 2009-ben új kihívás volt a romaellenesség, az agresszió és a zaklatás terjedése, de még az influenzajárvány is.

Bajnai Gordon miniszterelnök arról beszélt, hogy mit sem ér a javuló közbiztonsági statisztika, ha a lakosság bizalma megrendül a rendőrökben, a kormányfő ezért még több rendőrt kért, különösen a rossz közbiztonságú keleti és északi megyékben.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×