Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Átlagos forgalomban a régióval együtt emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,72 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 20.622,83 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 23,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyamai egyaránt erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának vezetője elmondta: kedden elsősorban azért indult meg az emelkedés a tőzsdéken, mert nyilvánosságra került, hogy hamarosan bejelentheti Görögország gazdasági mentőcsomagját.

A szakértő szerint azonban az emelkedés még nem tűnik tartósnak, inkább iránykeresés jellemezheti a piacokat az elkövetkező napokban, vagy pedig folytatódik a korábbi napok esése.

Rámutatott: kedden elsősorban az OTP húzta fel a piacot, azonban jól teljesített a Richter is, amelynek tavalyi eredménye - a cég keddi gyorsjelentése szerint - jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szintén úgy vélte, hogy a keddi emelkedés csak korrekció a több napos esés után, így a következő napokban veszítenek majd értékükből a vezető papírok.

Hozzátette: kilátásban van Görögország, Spanyolország és Portugália leminősítése is rossz gazdasági mutatóik miatt, ez, ha bekövetkezik, újabb lökést adhat a börzei esésnek.

A Mol árfolyama 250 forinttal, 1,46 százalékkal 17.350 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 120 forinttal, 2,34 százalékkal 5.250 forintra nőtt, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,03 százalékkal 684 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 585 forinttal, 1,47 százalékkal 40.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

Az Egis 110,3 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,81 százalékkal 18.450 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.948,29 ponton zárt kedden, ez 10,60 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×