Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat

Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat, a Szabadság díjat pedig egyhangúlag - posztumusz - Újvárossy Ernőnek ítélte oda a Szabadság kör szombaton a fővárosban.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta, hogy Újvárossy Ernő az életét adta a szabadságért. A temesvári presbitert a Securitate megpróbálta rávenni, hogy a szabálytalanul végezzen el egy templomfelújítást, s így a közvélemény előtt be lehessen feketíteni Tőkés László püspököt. Õ nem volt hajlandó erre, s mindent szabályosan végzett. A Securitate ezért egy Temesvár melletti erdőben megölte 1989 szeptemberében - idézte fel a díjazott tragikus életútját.

A néppárti képviselő szerint itt az ideje, hogy azokat a hősöket, akik életüket áldozták a szabadságért, kiemeljék. Azt szeretnék, ha megindulna egy mozgalom Magyarországon és Európában, hogy ezeknek a hősöknek a nevét a történelem megismerje és megőrizze - tette hozzá. A Szabadság-díjat, amelyet két ég felé tartott kéz jelképez, egyhangúlag ítélték oda Újvárossy Ernőnek.

Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta, nehéz elvonatkoztatnia attól, hogy Újvárossy Ernő jó barátja volt, aki hosszú ideig a Kárpátokon túl dolgozott, s egyfajta hitbeli és nemzeti megtérés útján érkezett a temesvári gyülekezethez. Õ az első hősi áldozata a temesvári népfelkelésnek - tette hozzá.

A Jogtipró-díjat szavazás után Robert Fico és a szlovák nyelvtörvényt kapta. A díj - amelyet egy fekete bakancs jelképez - a meghirdetők megfogalmazása szerint nem csupán a demokrácia vagy az alapvető emberi és szabadságjogok semmibevételét jelképezi, hanem egy életérzést, amit egy következmények nélküli országban élhetnek át az érintettek.

A díjra idén három jelölt volt: Robert Fico és a szlovák államnyelvtörvény, a BKV és vezetői, valamint a Heves megyei közgyűlés és Hospinvest. A díj odaítéléséről a szabadsagkor.blog.hu weboldalon lehetett szavazni. Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény a beérkezett 3502 voksból 1625-tel lett első a szavazáson.

Az indoklás szerint a Robert Fico vezetette "szociáldemokrata Smer és a fasiszta Jan Slota vezette Nemzeti Párt" koalíciója a szlovák államnyelv védelmét szolgálni hivatott törvénnyel beteljesítette azokat a félelmeket, melyeket sokan már a szlovák választások után megfogalmaztak. A közintézményekben a magyar nyelv használatát többezer euróval büntetni rendelő törvény szövege nem csupán az európai szabadságjogi normákkal, egyezményekkel ellentétes, de a szlovák-magyar alapszerződést rendelkezéseit is sérti. A kisebbségi nyelvhasználat állami szintre emelt üldözése sem a felvidéki magyar közösség alapvető szabadságjogaival, sem a határait lebontó Európa értékeivel és céljaival nem egyeztethető össze.

Hegedűs Zsuzsa szociológus azt mondta, arra számított, Fico "kiütéssel győz" majd a szavazáson. A szlovák kormányfő úgy viselkedik, mint egy piromán, amikor egy égő gyufával egy benzines hordó fölé ül, és azzal fenyegetőzik, hogy beledobja - fogalmazott.

A Jogtipró-díjat tavaly adták át először, akkor Draskovics Tibor, korábbi rendészeti miniszter kapta aki "rengeteget tett azért, hogy Magyarországon a szabadságjogokat talán legnagyobb mértékben a közbiztonság állapota sérti".

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×