Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.97
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Balázs Péter: "ostoba az az ország", amelyik lecseréli az elnökséget előkészítő csapatát

Balázs Péter külügyminiszter szerint "ostoba az az ország, amelyik az uniós elnöksége alatt, vagy közvetlenül előtte lecseréli az elnökséget előkészítő csapatot".

Magyarországnak nagy dolog, hogy az elnökség előkészítése során választások lesznek, "az EU-ban ez nem ügy" - mondta a tárcavezető pénteken a trió-elnökség témájában a parlamentben megrendezett országos civil konferencián tartott előadásában.

A külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország 2011 első félévében nyújtott teljesítménye tíz évig meg fog maradni a többi tagállam emlékezetében, az elnökség sikere vagy kudarca hatással lehet arra is, miként tudja az ország uniós ügyeit intézni a következő években. A napirend-egyeztetés és a konfliktuskezelés hatékonyságának biztosítása mellett, hagyni kell kapacitást az esetleges váratlan eseményekre, feladatokra is - tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta, hogy a magyar soros elnökség előkészítése már tart, és vannak a trió-elnökségnek olyan feladatai, amelyben már Magyarország is részt vesz, például a most alakuló külügyi szolgálat létrehozásában.

Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal együtt látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait. A trojka mandátuma 2010-11-re szól, a féléves soros elnöki tisztet Magyarország 2011. január 1-jén veszi át.

Kiss Tibor, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős szakállamtitkára előadásában arról beszélt, hogy a spanyol-belga-magyar trió összetétele kifejezetten szerencsés, mert mindhárom ország elkötelezett az európai ügy mellett, és egyikük sem próbál a másik kettőnek diktálni, sőt tekintettel vannak egymás legfontosabb külpolitikai céljaira. Spanyolország számára Latin-Amerikának és a mediterrán térségnek van nagyobb jelentősége, Belgium hagyományosan Afrika felé orientálódik, Magyarországnak pedig a keleti szomszédság és a Nyugat-Balkán térsége a legfontosabb - mutatott rá.

A trió jól kidolgozott, reális és rugalmas programmal rendelkezik - mondta az államtitkár. A prioritások között szerepel egyebek mellett a gazdasági válságból való kilábalás, az új költségvetés előkészítése, az energiaellátás biztonsága és hatékonysága, valamint a klímavédelem. A magyar elnökség programjában kiemelt szerepet kap majd a vízgazdálkodás, a víztisztaság kérdése - tette hozzá.

A Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre - A trió-elnökség prioritásai című konferenciát a Külügyminisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az EU2011 Civil Munkabizottságot alkotó civil szervezetek, valamint az Országgyűlés Civil Irodája rendezte. Az eseményt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára nyitotta meg. A részt vevő civil szervezetek a délutáni tematikus szekcióüléseken kapnak tájékoztatást az elnökségi trió legfontosabb feladatairól és a magyar felkészülés helyzetéről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×