Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tart a sztrájk Ferihegyen

Továbbra is sztrájkolnak Ferihegyen a földi kiszolgálók, miután a Malév GH vezetése elvetette a munkavállalókat képviselő LESZ kompromisszumos javaslatát, pedig az csak 30 millió forinttal különbözött a szakszervezet indítványától - olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleményében.

A LESZ tudatta: folytatódtak a tárgyalások a Malév GH vezetői és a dolgozókat képviselő LESZ között, a menedzsment azonban nemet mondott a szakszervezet újabb kompromisszumos javaslatára. A dokumentum szerint a szakszervezet azt javasolta, hogy a közelmúltban bejelentett megszorítások által leginkább érintett területek dolgozói kapjanak több kompenzációt az eltörölt pótlékokért, hogy fizetésük ne csökkenjen.

A szakszervezeti javaslat nem vonatkozik a jobban kereső műszakvezetőkre és a középvezetőkre. Ugyanakkor a LESZ javaslata minden dolgozó számára kompenzációt nyújtana az eddig folyósított nyugdíjpénztári befizetések eltörléséért.

A LESZ szerint az egyik legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely a szigetország légi közlekedésében meghatározó szerepet játszik, konkrét támogatást ígért a budapesti sztrájkolóknak.

Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója az MTI-nek elmondta: 30 millió forinttal a Malév GH is megemelné a kompenzációt, de annak elosztási elveiben nem értettek egyet, ezért nem tudtak megegyezni.

A Ferihegyi repülőtéren a sztrájk ellenére a járatok menetrend szerint közlekednek.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×