Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ma folytatódik az egyeztetés a BKV-nál

Bár a sztrájknak vége, a BKV menedzsmentje után már egymással is vitatkoznak a cég szakszervezetei. A bérlettel rendelkező utasok kártalanításáról a hét közepéig dönt a társaság.

Az eddig nem sztrájkoló szakszervezetek számára elfogadhatatlan a BKV menedzsmentjének legújabb ajánlata, a múlt héten sztrájkoló érdekképviseletek ugyanis lemondtak a bérfejlesztésről - mondta az InfoRádiónak a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

Gulyás Attila hangsúlyozta: mindenképpen béremelést szeretnének elérni, és erről gyakorlatilag lemondanak, ha elfogadják a megállapodást.

A sztrájkoló szakszervezetek és a menedzsment közötti megállapodás szerint az alkalmazottak megkapják a 3-3 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári támogatást, a havi hatezer forintos melegétkezési utalványt és a 45 ezer forintos "pulykapénzt", ám a cég személyi jellegű ráfordításai nem haladhatják meg az 59 milliárd forintot.

Továbbra sem tudni azonban, hogy a BKV hogyan fogja kártalanítani a bérlettel rendelkező utasokat a sztrájk miatt. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, Vitézy Dávid a BKV-bérletek érvényességének meghosszabbítását javasolta.

"Ideje volna, hogy kiindulási alapként bocsánatot kérjen a BKV menedzsmentje, a szakszervezeti vezetők és a városvezetés. Más részről azt javasoljuk, hogy kártalanítsák a bérletes utasokat, tehát akiknek ebben az időszakban volt érvényes bérlete, azok bérletének az érvényessége annyi idővel hosszabbodjon meg, amennyi szolgáltatás a sztrájk, illetve az elősztrájk miatt kimaradt" - fogalmazott.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a BKV vezetése várhatóan a hét közepére dönt a kártalanításról. Többféle variációban gondolkodnak, minden lehetséges ötletet meg fognak vizsgálni - tette hozzá.

Az új kollektív szerződésről ma folytatják a felek a tárgyalást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×