Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tölgyessy: Magyarország a Föld legelégedetlenebb országa

Magyarország húsz-harminc év alatt az egyik legelégedettebb országból a Föld egyik legelégedetlenebb országává vált - mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádióban hétfő reggel. Húsz éve még mi voltunk a régióban a legjobbak, tíz éve már csak átlagos volt a teljesítményünk, 2006-tól pedig egyértelműen a legrosszabbak közé kerültünk.

Az alkotmányjogász úgy látja, a magyar piacosítás előbbre járt, mint a szomszédoknál, ezért előbb jöttek a válságok is, a gazdaság húzóerői pedig mostanra elfáradtak, amit tetéztek a politika és a gazdaság hibái is. A többpártrendszert elfogadtuk ugyan, de nem tudtuk értékén becsülni, a reformokról pedig ma is úgy gondolkodunk, hogy nem segítenek, csak akkor jönnek, ha baj van, és csak rosszat hozhatnak.

Mindehhez hozzájárultak a magunkkal hurcolt történelmi sebek is, aminek eredményeként még mindig nem bízunk saját erőnkben, felülről várjuk a segítséget, a biztonságot, a boldogulást, ám eközben az államot semmire nem becsüljük, megvetjük, és ott csaljuk el az adót, ahol tudjuk. Így aztán a magas adókulcsok ellenére a befizetések nagyon alacsonyak, az adóelkerülés pedig mára olyan mértéket öltött, hogy a társadalom jövedelmi viszonyait is alakítani képes.

Tölgyessy Péter szerint az országban a bizalomhiány mára általánossá vált, a közjóban nem hiszünk, legfeljebb a családunkban, és talán csak a települési érdekeket fogadjuk el sajátjuknak. Nem hiszünk a tanulásban, a munkában, a jogban, a hivatalos intézményekben, az összefogásban sem, és abban sem, hogy magunk uralnánk sorsunkat, a sikert szerintünk egyedül az ügyeskedés, a kíméletlenség hozhatja meg.

A különbségek eközben óriásira, 8-9-szeresére nőttek az alsó és felső fizetések között, orientációs mércék híján pedig ezt a differenciát nem vagyunk képesek elfogadni, a társadalom ezért egyre inkább a szélekre húz. Tovább nehezítette a dolgunkat az óriási fogyasztásközpontúság, ami már a Kádár-korszakban megjelent, és az átmenet után is itt maradt, és aminek nyomán a vállalkozói rétegben ma is sokkal kisebb az aktív tőke aránya a személyes javakéhoz képest, mint Nyugat-Európában. A rossz megtakarítási hányad miatt folyamatosan óriási kölcsönökre szorultunk, a külföldi tőkét tartottuk megváltónak, ám az jórészt csak betanított munkát és alacsony bért hozott. Emiatt sokan nyugdíjba menekültek, és munkahelyek százezreit veszítettük el, úgy, hogy mostanra nagyon kicsi az esély visszakerülni a munka világába.

A megoldás Tölgyessy Péter szerint csak az lehet, ha erőszakos hittérítés nélkül újra megtaláljuk a saját értékvilágunkra alapozódó magyar modellt. Emellett a közhatalom bizalmát vissza kell szerezni, úgy, hogy a köz szereplőinek is példát kell mutatniuk. Így biztosan nem mehet tovább, de minden választás a reményt is adja - zárta Tölgyessy Péter.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×