Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Forsense: a választók 40 százaléka a Fidesz-kormánynak örülne

A Fidesz kormányzati szerepét a választópolgárok több mint 40 százaléka támogatná valamilyen formában, az MSZP választások utáni ismételt szerepvállalásának 17 százalék örülne - derül ki a Forsense ezer fős közvélemény-kutatásából.

A megkérdezettek 12 százaléka a Jobbikot, az MDF-et 10, az SZDSZ-t 7, az LMP-t 2 százaléka említette lehetséges kormánytagként.

A Forsense Századvéggel közös választáskutatási programjában december 8. és 17. között végzett közvélemény-kutatásában arra kérdeztek rá, hogy néhány hónappal a választások előtt milyen lehetséges összetételű kormányokban gondolkodnak a különböző választói csoportokhoz tartozók.

A megkérdezettek valamivel több mint fele nevezett meg legalább egy olyan pártot, amelynek részvételét jónak tartaná a 2010-es országgyűlési választásokat követően létrejövő kormányban.

A nagy pártok esetében általában a saját szavazói kör több mint 80 százaléka, az érvényes választ adók 90 százaléka említette saját pártját, mint a kormányalakításban mindenképpen szükséges szereplőt.

A kisebb vagy rövidebb ideje működő pártok szavazói körében megfigyelhető, hogy jóval kevesebben tudtak közülük válaszolni erre a kérdésre, akik pedig válaszoltak, kiemeltek valamely régebben működő, magasabb társadalmi támogatottságot élvező pártot, mint szükséges kormányalakító erőt. Az MDF, az LMP és a Munkáspárt szavazói elsősorban, nagyjából egyharmad arányban a Fideszt említették.

A legalább egy pártot említők közül a legtöbben úgy gondolták, hogy a Fidesznek egyedül kellene kormányt alakítania. Alacsonyabb, de még így is jelentős volt azoknak az aránya, akik szerint a Fidesznek és a Jobbiknak és esetleg más pártoknak - de semmiképpen sem az MSZP bevonásával - kellene szerepet vállalnia a következő kormányban.

A Fidesz szavazóinak kétharmada nem akar koalíciót más pártokkal. Az MSZP támogatóinak többsége viszont koalícióban gondolkodik és 15 százalékuk a Fideszt is el tudja képzelni kormányzó partnerként. A Jobbik-szavazók többsége alapvetően Fidesz-Jobbik-kormányt tartana szeretne, csak 12 százalékuk gondolja úgy, hogy a pártnak egyedül kellene kormányt alakítania.

A pártpreferenciával nem rendelkezők egyharmada válaszolt csak a lehetséges kormányzati szereplőkre vonatkozóan. A Forsense szerint a válaszokból kitűnő bizonytalanság mellett az is jól látszik, hogy ebben a választói csoportban sok az MSZP-től eltávolodott, de még mindig inkább baloldali kötődésű szavazó.

A válaszadók között az átlagosnál valamivel alacsonyabb volt azok aránya, akik csak tisztán egy Fidesz-kormányt látnának a legjobb megoldásnak, ugyanakkor jóval magasabb volt azok aránya, akik szerint működőképes lenne egy Fidesz-MSZP kormánykoalíció.

Címlapról ajánljuk
Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×