Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
326.18
bux:
142942.41
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Vége a számlajátéknak - lapszemle

A Népszabadság úgy tudja: véget ért a "Tiszta Haszon" néven elindított számlás állami játék. A programot tavaly januárban indították el. A cél elsősorban a feketegazdaság visszaszorítása volt.

A részt vevők között - akik valamilyen szolgáltatásért kapott számlájuk kódjával vehettek részt a játékban - tízen minden hónapban nettó egy-egymillió forint díjat kaptak, ha nyertek a sorsoláson. A Gyurcsány-kormány sokat várt ettől a programtól, a Bajnai-kabinet költségcsökkentő intézkedései nyomán azonban idővel csökkent a számlajátékra, illetve annak promotálására fordítható forrás.

Jelentősen emelkedett hazánkban az antidepresszánsokat szedő betegek száma 2000 és 2007 között - írta a Magyar Nemzet egy nemrég publikált OECD-felmérésre hivatkozva. A szakemberek között vita alakult ki arról, hogy valójában ki minősíthető depresszióban szenvedőnek, milyen tünetek alapján állapítható meg a betegség, és milyen okok vezethetnek a kialakulásához. Van, aki szerint a gyógyszeripari mítoszok miatt szednek egyre többen ilyen gyógyszert, van, aki szerint ugyanakkor többféle betegségre is jók ezek a készítmények, és ez látszik a statisztikákban.

Az Index szerint várhatóan két, az MSZP idei EP-listáján előkelő, ám nem befutó helyen szereplő politikust is kabinetjébe emel Andor László, az EU következő magyar biztosa. Hegyi Gyulának és Cserey Gyulának is van bőven EU-s tapasztalata, azonban nem jellemző, hogy politikusok kapjanak ilyen típusú, kifejezetten szakmai feladatot. A testületben a harmadik magyar várhatóan Török Éva lesz, aki a távozó magyar biztos, Kovács László kabinetjének is tagja volt.

Duna-parti telkek, műemlék kastélyok, rózsadombi és belbudai iskolák tulajdonjogát pályáztatja meg az idén a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., az értékesítéstől több mint ötmilliárd forintnyi árbevételt remélnek - olvasható a Napi Gazdaságban. Az első kiírások leghamarabb január végén várhatók.

Satuba kerültek a hazai fuvarozócégek - írja a Világgazdaság. Az egyik oldalról az egekig tornásszák a költségeiket a növekvő üzemanyagárak, az emelkedő nemzetközi autópálya-tarifák, a költségesebb biztosítások és a dráguló alkatrészek, a másik oldalról viszont a jelenlegi gazdasági körülmények miatt csak nehézkesen tudják a fuvardíjak emelésével áthárítani pluszkiadásaikat az ügyfeleikre. Aki tud, igyekszik spórolni, átszerveznek, és megpróbálnak külföldön fuvarozni valamint tankolni.

A december eleji felméréshez képest emelkedett a forint árfolyamának rövid távú gyengülését váró alapkezelők aránya, azonban a portfolio.hu által megkérdezettek legnagyobb arányban még így is az árfolyam stagnálására számítanak. 12 hónapos időtávon apadt a gyengülésre fogadók tábora, így év végére legnagyobb valószínűséggel a 269.4 Ft/eurós szintek közelében tartózkodhat majd a hazai fizetőeszköz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×