Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.52
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Újinfluenza: túljutottunk a járvány csúcspontján, februárban jön a második hullám

Az InfoRádió értesülései szerint a múlt héten 30 százalékkal csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az azt megelőző héthez képest; egyúttal lényegesen kevesebb gyermek betegedett meg a vírustól. Úgy tudjuk, a lakosság 32 százaléka már beoltatta magát H1N1 ellen. Az InfoRádió értesüléseit megerősítette az országos tiszti főorvos helyettese, aki elmondta azt is, hogy a járvány második hulláma február közepétől várható, de kisebb lesz az intenzitása.

Az előző héthez képest 30 százalékkal kevesebben, nagyjából 10700-an fordultak influenzaszerű tünetekkel az orvoshoz - mondta az InfoRádiónak az országos tiszti főorvos helyettese, aki hozzátette: az influenzaaktivitás egyedül csak Zala megyében emelkedett.

Molnár Kornélia elmondta azt is: a múlt héthez képest a 15 éven aluli betegek száma tíz százalékkal csökkent, és úgy tűnik, hogy túljutottunk az újinfluenza-járvány első csúcspontján.

A szakember szerint a megbetegedések csökkenésének az oka egyrészt az iskolai szünet volt, valamint az, hogy sok munkavállaló szabadságot vett ki az év végére.

A helyettes tiszti főorvos azonban hangsúlyozta: február végétől a járvány második hullámára kell számítani, ám ennek intenzitása már kisebb lesz.

A legfrissebb adatok szerint egyébként a lakosság 32 százaléka beadatta a H1N1 vírus elleni vakcinát. Molnár Kornélia elmondta: a térítéses oltásból 60 ezren részesültek, a többi 4 millió rendelkezésre álló adagból pedig 2,7 millióan kaptak.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×