Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Fidesz: a rendőrségre is vonatkozott volna a kormány benzintender-terve

A fideszes Kontrát Károly szerint a kormányszóvivő megpróbálta félrevezetni az embereket, ugyanis a rendőrségre is vonatkozott volna a kormány benzintender-terve, ki is osztották az OMV-kártyákat a rendőröknek.

Közleménye szerint a szocialista kormány jogszabálysértő és a nemzeti érdekeket semmibe vevő módon döntött arról, hogy január 1-jétől a rendőrség és a titkosszolgálatok az OMV-kutaknál fognak tankolni. A döntésnél figyelmen kívül hagyták azt a jogszabályt, hogy ezek a szervezetek csak nemzetbiztonsági védelem alatt álló szolgáltatónál vásárolhatnak üzemanyagot. A Bajnai-kormány döntése után azonnal ellátták az érintett szervezeteket - így a rendőrséget és a titkosszolgálatokat is - OMV-kártyákkal.

Ezt követően a rendőrség vezetői jelentették parancsnokaiknak, hogy a kormány akaratának végrehajtása jelentős mértékben nehezíti a napi feladatok eredményes végrehajtását, hiszen sok esetben 50-100 kilométerre található a legközelebbi OMV-kút. A jogszabálysértő határozatot a kormány - nyilván az ellenzék és a sajtó nyomására - módosította, és kivette a rendőrséget illetve a titkosszolgálatokat a rendelet hatálya alól - írta Kontrát Károly.

Ma a helyzet az, hogy a rendőrségnek közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia az üzemanyag-ellátás érdekében, mégpedig a hírek szerint zárt eljárást, amelyre az Országgyűlés rendészeti bizottsága adhat majd engedélyt. A hírek szerint a kialakult kaotikus helyzetre való tekintettel a Mol úgy döntött: az új közbeszerzési eljárás elbírálásáig a napi árnál 15 forinttal olcsóbban szolgálja ki a rendőrségi és titkosszolgálati járműveket. A kérdés mindezek után az: kinek az érdekeit szolgálta az OMV kiválasztása? - tette fel a kérdést Kontrát Károly.

Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton azt mondta az MTI-nek, hogy a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is Molnál tankolnak. Ezt arra a lapinformációra reagálva jelentette ki, miszerint káoszt okozott, hogy az állami szervek tankolási pályázatát az osztrák OMV nyerte meg.

Szollár Domokos ismertetése szerint mintegy ezer intézmény fog az OMV-nél tankolni, mert ott sokkal olcsóbb az üzemanyag. Azonban azok az intézmények, amelyek nemzetbiztonsági szempontból érzékenyek, stratégiailag pedig kiemelten fontosak - 29 ilyet azonosított a kormányzat - továbbra is a Molnál tankolnak, ugyanis a Mol az egyedüli üzemanyag-szolgáltató Magyarországon, amely nemzetbiztonsági védelem alatt áll.

Mint mondta, a köztársasági őrezred, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők gépkocsijainak tankolása nemzetbiztonságilag érzékeny, mindenki úgy tankol, ahogy eddig, a Molnál.

A szombati a Magyar Nemzet azt írta, hogy a rendőrség nem tudott arról nyilatkozni, hogy a jövőben hol tankolnak, a mentőszolgálat továbbra is a Moltól veszi az üzemanyagot, a tűzoltók pedig Budapesten mindkét olajtársaságnál, vidéken pedig a Molnál tankolnak. Az állami szervek tankolására kiírt pályázatot az osztrák OMV nyerte, egy kormányrendelet ugyanakkor a rendvédelmi szerveket arra kötelezi, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső Moltól vásároljanak benzint vagy gázolajat.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×