Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A KDNP lemondott a jelöltállítás jogáról

A Fidesz-elnök által levezényelt képviselőjelölés nem a függetlenség alapélményét erősítette a kereszténydemokratákban. A december 14-én nyilvánosságra hozott névsorban külön még csak meg sem jelölték a szövetség kisebbik pártjához tartozókat, a KDNP választmánya pedig alkalmazkodva a lehetőségekhez, előre lemondott jelöltállítási jogáról - írja az Index.

A Kereszténydemokrata Néppárt legutóbbi, november 28-án tartott országos választmányi ülésén kiosztottak több emlékérmet. Az egyiket - méltató beszéd kíséretében - éppen Kövér Lászlónak adományozták. A Fidesz országos választmányi elnöke akkor már hetek óta vizsgáztatta Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató oldalán Felcsúton a jobboldali, köztük a KDNP-s jelölteket - olvasható az Indexen.

Kövér jelenlétében a testület ülésén nyíltan nem is esett szó a jelöltállítással kapcsolatos személyi kérdésekről. Az egyetlen döntés, amit a választmány a 2010-es előkészület jegyében hozott, az volt, hogy átadta a jelöléssel kapcsolatos jogosítványait a pártelnökségnek.

Informátoraink szerint a testület ezzel az önkorlátozó lépéssel lényegében alkalmazkodott a pártszövetségben kialakult és köztudomású játékszabályhoz, azaz hogy Orbán Viktor szava nemcsak a Fideszben döntő, hanem a KDNP-ben is. Orbán végül Semjén Zsolt KDNP-elnökkel láttamoztatta a Felcsúton született döntéseket. Mint később kiderült, a KDNP az egyéni körzetekben a négy évvel ezelőtti húsz körüli jelöltnél néhánnyal többet kap most, a várható totális jobboldali győzelmet figyelembe véve persze ez várhatóan lényegesen több befutót jelent a 2006-osnál.

December 14-én egy közös választmányi ülésen Orbán és Kubatov közösen ismertették a 176 egyéni körzet kiválasztott indulóit. A névsorban azonban külön nem is jelölték a KDNP-seket. Ilyen kimutatás azóta sem készült.

A kereszténydemokrata körökben a legnagyobb veszteségnek Nógrádi László lenti polgármester leváltását tartják. A 2002-es és a 2006-os választásokon jó eredményeket, első körös győzelmeket hozó Nógrádi lecserélése egy több választási kudarcot felhalmozó korábbi kisgazdára meglepetést okozott a pártban, ahol nem érzékelték, hogy a Szentkirályi utcai Fidesz-körpontban már nem számolnak a volt közlekedési miniszterrel.

Néhányan úgy vélték, hogy Nógrádinak épp a 2006-os parlamenti külön frakció alapítását nem tudták megbocsátani, aminek ő volt az egyik motorja. Mások szerint inkább a lenti fideszesek aknamunkája fúrta meg a KDNP nyerőemberét. Kereszténydemokrata szempontból ellentételezésnek számít Eger várható megszerzése, ahol Habis László a párt színeiben szerezhet jövőre mandátumot.

Az általunk megkérdezett kereszténydemokraták szerint nincs értelme lázadozni a másik párt vezetése által diktált jelöltlista ellen: "Orbánék ugyanis nem azt nézték, hogy az adott körzetre kiszemelt politikus melyik szervezetbe, adott esetben a Lungo Dromba, a Kisgazda Szövetségbe vagy a KDNP-be tartozik-e, hanem azt, hogy biztosan meg tudja-e nyerni a választást". A KDNP-sek még bíznak abban, hogy a márciusra várt listaállításokon további befutó helyeket kaphat a párt, és a végén a jelenlegi 23 fősnél nagyobb frakcióval vághatnak neki az új ciklusnak.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×