Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
325.7
bux:
142621.35
2026. október 12. hétfő Miksa

Kovács László a "lehető legnagyobb" szerepet kapja a kampányban

A 20 éves politikai tapasztalata és a külföldi kapcsolatai miatt kapta Kovács László a harmadik helyet a szocialista párt listáján. A korábbi pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Hozzátette, fontos a fiatalítás, de az eredményesség még fontosabb.

Az MSZP nemrég nyilvánosságra hozta a 2010-es választásra az országos listáját, amelynek ötödik helyétől Szili Katalin azért lépett vissza, mert szerinte a névsor nem tükrözi a párt új célkitűzéseit, a fiatalítást. Kovács László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ő személy szerint nem gondolkodott azon, hogy kövesse a volt házelnök példáját és visszalépjen a lista harmadik helyéről.

Az MSZP elnöksége azt szeretné, ha a kampányban a lehető legnagyobb szerepet játsszam - tette hozzá Magyarország leköszönő uniós biztosa, aki szerint személye mellett több érv is szól: húsz éves politikai tapasztalat, négy kampány tanulságai, öt év európai bizottsági munka, széles nemzetközi kapcsolatrendszer.

A korábbi időkből van egy érezhető elfogadottságom a szocialista párt szimpatizánsai körében, így lehet, olyanokat is el tudok vinni a szavazófülkébe, akik egyébként csalódottak és nem mennének el szavazni - fogalmazott a politikus.

A fiatalítás fontos, de a teljesítmény még fontosabb - hangsúlyozta Kovács László, hozzátéve, a huszonévesek nem feltétlenül alkalmasabbak minden tekintetben az idősebb politikusoknál.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×