Infostart.hu
eur:
365.05
usd:
325.65
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Nick Thorpe: Félreértette a demokráciát a magyar politika

A magyar politika félreértette a demokráciát, és túl nagy szerepet követelt magának az elmúlt húsz év közéletében - írja most megjelent könyvében a BBC közép-európai tudósítója. Az 1986 óta Magyarországon élő Nick Thorpe az InfoRádiónak azt mondta, Magyarországon sokkal kisebb a szolidaritás az emberek között, mint Lengyelországban.

Nem vált olyan méllyé a demokrácia Magyarországon, mint azt az emberek 1989-ben várták - mondta az InfoRádiónak a BBC közép-európai tudósítója annak kapcsán, hogy megjelent 89: A befejezetlen forradalom című, személyes élményein alapuló kötete.

Az 1986 óta Magyarországon élő Nick Thorpe szerint a felelősség ezért a politikai pártokat terheli, amelyek félreértették a demokráciát, és úgy osztogatták egymás között a hatalmat és a befolyást, mint egy torta szeleteit.

"A pártok túl sok helyet foglalnak a mindennapi életben, az egyszerű embereknek pedig túl kevés helyük marad befolyásolni a saját életüket" - mondta az újságíró, aki szemtanúja volt Jugoszlávia összeomlásának, Bulgária és Románia gyakori felkeléseinek, valamint Koszovó békés majd véres átalakulásának is.

Nick Thorpe arról is beszélt: Magyarországon hiányzik az emberek közötti szolidaritás, nem úgy, mint például Lengyelországban. Az itt élők nem tudnak összefogni, ami részben annak az eredménye, hogy túl erősek a lobbik - jegyezte meg az újságíró.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×