Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.7
bux:
150413.86
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Beperli az MTV-t saját felügyelőszerve

Beperli a Magyar Televíziót (MTV) a közmédiumot felügyelő közalapítvány - döntött a kuratóriumi elnökség szerdán. A testületet vezető Czeglédi László közlése szerint annak kimondását kérik, hogy törvényellenes, így pedig semmis a nagyobbik köztelevízió több nagy értékű szerződése.

A polgári perben annak megállapítását kérik, hogy a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös szerződése meghaladja azt a háromszázmillió forintos értékhatárt, amely felett a médiatörvény szerint a kuratóriumi elnökségnek jóvá kellene hagynia a megállapodást.

Ha az ügy "meghaladja a polgári per kereteit, akkor nyilvánvalóan tovább kell lépni" - mondta Czeglédi László, aki sem arról nem kívánt nyilatkozni, hogy ez büntetőfeljelentés megtételét jelenti-e, sem azt nem tudta felidézni, hogy Rudi Zoltán elnök vagy a mandátuma lejárta után hivatalba lépett Medveczky Balázs ügyvezető idején köttettek e szerződések.

A bíróság elé vitt kontraktusokat "nem a mostani tévévezetés alatt kötötték" - közölte az MTI érdeklődésére Balogh László, a kuratórium elnökhelyettese, aki megemlítette: az ülésen nem kapott többséget az a felvetés, hogy büntető feljelentést tegyenek az ügyben.

Mindkettejük tájékoztatása szerint a jövő szerdai ülésen folytatják annak a kezdeményezésnek a megvitatását, hogy - az MTV Zrt. alapító okiratának módosításával - teremtsék meg a lehetőséget arra, hogy vissza lehessen hívni tisztségéből a közmédium ügyvezetőjét.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×