Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.7
bux:
150413.86
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A Zene Rádió Zrt. is perli az ORTT-t

A mindkét országos kereskedelmi rádiós pályázatból kizárt Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. is beperli a médiahatóságot - közölte az MTI érdeklődésére a cég tulajdonos-ügyvezetője szerdán, kevéssel azt követően, hogy aláírták a két nyertessé nyilvánított társaság koncessziós szerződését.

"Fontolgatjuk, milyen módon tudnánk a kárigényünket érvényesíteni" - mondta az MTI-nek Márton Dávid, aki a Rádió1 ügyvezetői állását elhagyva hozta létre szeptember közepén a céget, és nagyon valószínűnek nevezte, hogy bírósághoz fordulnak.

A testület múlt szerdán, a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksaival határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. (Ebben a menetben az elnök nem vehetett, az SZDSZ által delegált tag pedig nem vett részt a döntéshozatalban.)

A Zene rádió Zrt.-t azért zárta ki a versenyből az ORTT, mert irreálisnak ítélte a mindkét jogosultságért versenybe szálló társaság üzleti-pénzügyi tervét.

A nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot az FM1 konzorcium, a kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt. nyerte el hét évre.

A döntést bírálta az MDF, az SZDSZ frakcióvezetője pedig parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a két nagy párt nem támogatta. A döntés másnapján - november 30-i hatállyal - lemondott tisztségéről Majtényi László, az ORTT elnöke.

Keddi hírek szerint a Sláger és a Danubius Rádió is pert indított a frekvenciapályázaton történtek miatt.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×