Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kikapcsolták a gázt a zalaegerszegi színészlakásokban

A felhalmozott adósságok miatt megszüntették a gázszolgáltatást a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Pázmány Péter úti színészlakásaiban - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.

A színészház 34 lakásában nincs meleg víz, a főzést is csak rezsóval, vagy villanytűzhellyel tudják megoldani. A színészlakások közös gázóráját kedden szerelték le az E.O.N szakemberei, így azok a lakások is gáz nélkül maradtak, amelyeknek a bérlői eddig rendszeresen fizettek a szolgáltatásért.

Az üzemeltető LÉSZ Kft. már júliusban tájékoztatatta színházat, hogy a felhalmozott 2,7 millió forint elmaradás miatt veszélybe kerülhet a házban a gázellátás - mondta el a lapnak Udvar Sándor, a LÉSZ Kft. ügyvezető igazgatója.

Szabó József, a színház megbízott igazgató a lapnak azt nyilatkozta, a színház készfizető kezesként kedden 345 ezer forintot utalt át a működtetőnek.

Ez az összeg a városban található összes, mintegy 51 színészlakás lakóinak tartozását fedezi, de a színészházból el- és kiköltözők több mint 800 ezer forintnyi tartozásáért a színház már nem vállal kezességet - olvasható a lapban.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés, de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×