Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
315.62
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A pénzügyminiszterhez fordult több egészségügyi szakember

A lakosság egészségi állapotának figyelembevételére kérte az ágazat közkiadásainak tervezésekor a pénzügyminisztert több neves szakember.

Az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés és a Lelki Egészség Fóruma képviselői nyílt levelükben emlékeztettek arra, hogy a magyar népesség egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a hasonló fejlettségű országoké, ezért szerintük nagyobb arányú közkiadások lennének indokoltak.

Azt javasolják továbbá, hogy a csökkentés helyett fektessenek be az egészségügybe, amint azt a fejlettebb országok teszik. Úgy vélték, hogy a befektetés eredményeképpen a jelenlegi 7-ről akár 10 százalékra is nőhet a szektorban foglalkoztatottak aránya, és a 2008-as 4-ről 11 százalékra, a fejlett uniós tagországok szintjére emelkedhet a szektorban előállított GDP részaránya.

A dokumentumot az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés képviseletében többek között Bagdy Emőke , Buda Béla és Kopp Mária, a Lelki Egészség Fóruma részéről.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×