Az akkori nevén Légókórház 1944 februárjában nyitotta meg kapuit, négyévnyi építkezés után, a vár alatti, mintegy 15 kilométeres barlangrendszerből kiszakítva egy nagyjából 1 kilométeres részen. A kórház akkor 1945 júliusáig ápolta a betegeket, a II. világháborúban a budapesti kórházak közül a

legtovább. 1956-ban két hónapra ismét megnyitott, és a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt civileket, oroszokat és magyarokat egyaránt ápoltak ott, de született öt fiú és egy lánygyermek is október 24. és december 22. között.

Műtő az '50-es években

A múzeumhelyszín, amely a Terror Háza mellett a másik olyan kiállítóhely, amely a II. világháborúban és 1956-ban is üzemelt, ma pedig az akkori viszonyokat mutatja be, folyamatosan bővül, most két helyiséggel. Egyik a háború és az '50-es évek orvosi műszereit mutatja be - sterilizáló berendezést, testnedvszívót, amely a tárlatvezető elmondása szerint szinte ugyanolyan, mint a napjainkban használatosak - a másikban pedig egy korabeli műtőt rendeztek be a múzeum munkatársai. Ebben látható az az altató berendezés, amelyet az eredeti funkciója szerint ugyan sosem használtak, Madonna azonban igen, az Evita című film alkotói ugyanis magyarországi forgatásakor kölcsönkérték azokhoz a jelenetekhez, amelyekben a főhőst kórházban ápolták.

A kórházat eredetileg 60 ággyal szerelték fel, valamint a kor legkorszerűbb berendezéseivel - hallásvizsgálóval, EKG-val és újraélesztő berendezéssel - és összesen 300 ember ellátására rendezkedtek be, Budapest ostromának végén azonban már 600-700 beteget ápoltak itt. Az emeletes ágyakat összetolták, hogy minél több férjen el belőlük, hiszen csak négy kórterem volt, a felső ágyszintekre a könnyebb sérülteket helyezték, akik két ágyon hárman feküdtek, lábtól.

A föld alatt 10-15 méter mélyen fekvő kórházban röntgenterem is volt, előhívóval, valamint laboratórium is. Saját vízellátó rendszere is volt, ezt azonban a németek véletlenül felrobbantották, így a II. világháború végén sokan olyan fertőzésben haltak itt meg, amelyet a szennyezett víz okozott.

A bunkerkórháznak eredetileg nem volt saját konyhája, csupán egy melegítőhelyiség, az ételt a János kórházból hozták, a háború viszontagságai közben azonban az étel gyakran nem érkezett meg, ezért az '50-es években már olyan helyiséget alakítottak ki, amely főzésre is alkalmas volt, így 1956-ban már itt főztek az ápoltaknak.

A létesítmény nemcsak orvostörténeti szempontból érdekes, látható itt például hordozható légvédelmi sziréna, kezdetleges katonai mobiltelefon, kódfejtő és számos más katonai berendezés is.

Ha valaki nem tudná, egy esetleges támadás esetén mire volt szüksége az embereknek, illetve miket osztottak szét a polgári védelem munkatársai, akkor ezt is megtudhatja a múzeum egyik látogatótermében. Például szappant, lámpást, kulacsot, de olyan jódos folyadékot is, amelyről a tudomány akkori állása szerint azt hitték: egy nukleáris támadás esetén életmentő lehet, mert lemosható vele a testről a nukleáris szennyeződés.

Az egykori női kórterem helyén ma - a múzeum kurátorai - egy német főhadiszállást rendeztek be, igaz, ez eredetileg kicsit arrébb volt a vár alatti alagútrendszerben, azokat a területeket azonban egyelőre még nem tárták fel megfelelően, így a német kitörés tervezésének mikéntjét is a Sziklakórházban lehet megnézni. A kitörést egyébként 1945. február 11-ére tűzték ki, az erről szóló információkat rádión leadták a németeknek, majd saját rádióikat megsemmisítették, nehogy ellentétes utasítást kaphassanak. A várban lévő mintegy 25 ezer emberből azonban kevesebb mint 800 menekült meg.

Titokban tartották

A létesítmény pontos elhelyezkedése és funkciója 2002-ig titkos volt, így akik elsétáltak a várban a Tóth Árpád sétány egyik virágágyása mellett, nem tudhatták, mi a kis kert célja: hogy elleplezze azt a csapot, amelyen keresztül a gázolajat pótolták a bunkerben és a kórházban, a gépek üzemeltetéséhez. A manővert nyáron locsoló kocsinak, télen tejes autónak álcázott tankerokkal oldották meg kertésznek vagy tejhordónak álcázott emberek. Az Úri utca 27. szám alatti esőcsatorna sem az, aminek látszik, valójában a bunker szellőző rendszerének kivezetése, a környék egyik mostani kávéháza mögötti épületrészben pedig a hullakamrák kaptak helyet.

A kórház működését segítő bunker - amelyben például a két generátor is helyet kapott - légkeverő berendezése ma is működőképes, sőt kétnaponta éjjel be is indítják, hogy a látogatók által elhasznált levegőt így pótolják.

A kórházat 1956 után már nem használták funkciója szerint, ám folyamatosan készenlétben tartották. Mohácsi bácsi, a János kórház gépésze tartotta karban a gépeket, aki családjával a kórház bejáratánál lévő egyik helyiségben lakott 2004-ig, a haláláig. Felesége takarított és kéthetente áthúzta az összes ágyneműt, hogy ha kell, akkor azokba azonnal befekhessen bárki.