Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Sólyom-Fodor találkozó - romaügy és környezetvédelem

A gazdasági válság hatásairól, a magyarországi romák integrációjáról és a környezetvédelem néhány aktuális kérdéséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott szerdán.

Fodor Gábor a megbeszélést követően a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: arra kérte az államfőt, hogy álljon a Reformszövetség kezdeményezése és a gazdasági reformok mellé. Hozzátette: a köztársasági elnök is jónak találta a programot.

Mint mondta, beszéltek arról is, hogy minden meghatározó politikai vezetőnek támogatnia kell a magyarországi romák integrációját. Fodor Gábor ennek kapcsán elmondta, hogy mennyire aggasztónak látja a helyzetet, főleg egy ilyen súlyos gazdasági válság közepette. Úgy fogalmazott: fennáll a veszélye, hogy sokan bűnbakot akarnak majd keresni, és a magyarországi romák személyében találják meg őket.

Mint mondta, az ügyben találkozott a véleménye Sólyom Lászlóéval és a köztársasági elnök elmondta, hogy találkozókat tervez az ügyben, ahol továbbra is világossá tudja tenni, hogy elkötelezett a romák integrációjának sikeressége mellett.

Emellett arra kérte a köztársasági elnököt, hogy az eddigi határozottsággal hallassa hangját környezetvédelmi ügyekben, például a magyar-osztrák határ mellé tervezett heiligenkreuzi (Rábakeresztúr) szemétégető és a romániai verespataki aranybánya esetében.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×