Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Rajzszakkör alatt erőszakoskodott hat-hétéves kislányokkal

Rajzszakköri foglalkozás alatt, iskolai tanteremben követett el szemérem elleni erőszakot három kislány sérelmére az a pedagógus, akit hétfőn vett őrizetbe a rendőrség Mohácson - közölte a Duna-parti város rendőrkapitánya szerdán Pécsett.

A tanár nem erőszakolta meg a 6 és két 7 éves gyermeket, azt azonban, hogy mit is tett pontosan, nyomozati érdekekre, az ügy részleteinek tisztázására, a bizonyítás fontosságára hivatkozva Garamvári Gábor nem kívánta elmondani a sajtótájékoztatón.

A rendőr őrnagy elmondta, hogy a bűncselekményben a rendőrség még tavaly év végén, a 6 éves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, s kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű.

Az anya elbeszélgetett a kislánnyal, ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában. A gyermeket igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta és úgy vélte: a kislány által elmondottak életszerűek.

Később hasonló következtetésre jutott a másik két, 7 éves sértett beszámolójából is, így a tanárt alapos gyanúval az iskolában őrizetbe vették, majd őt kedden a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozók házkutatást tartottak a pedagógus lakásán, ahol több adathordozót lefoglaltak. Szakértő vizsgálja, készített-e a tanár tiltott felvételeket, egyelőre nincsenek erre utaló jelek.

A 45 éves férfi tagadja a bűncselekményt, de ha bűnössége beigazolódik, akár 10 év szabadságvesztéssel is büntethető.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×