Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Majd százmilliárdot szánnak a hátrányos helyzetűekre

A szociális és munkaügyi miniszter szerint nem érinti a gazdasági válság az Út a munkához kormányprogramot, amely a rendszeres szociális segélyben részesülők munkához jutását segíti elő. A tárca előzetes felmérései szerint a szociális segélyben részesülők 40 százaléka 35 év alatti.

A szociális és munkaügyi miniszter szerint a gazdasági válság azért nem érinti a kormány programját, mert ez a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű embereket célozza meg, a pénzügyi források pedig rendelkezésre állnak a költségvetésben.

Szűcs Erika a kormányszóvivői tájékoztatón előzetes felmérésekre hivatkozva azt mondta: a szociális segélyezettek 40 százaléka 35 év alatti. Számuk az utóbbi időben nőtt meg, ezért tartja fontosnak a kormány, hogy új programokat indítson, amely segíti a hátrányos helyzetűek munkához jutását.

A miniszter beszámolt arról is, hogy vissza kell ültetni a program résztvevőit az iskolapadokba, ezért létrehozzák a második esély iskoláját, amely kompetenciát fejleszt és motivál. Szűcs Erika szándékai szerint az ott tanulók az iskolát elvégezve vállalkozókhoz kerülnének, ahol szakmát tanulnának. A program fontos része, hogy azok a vállalkozók, akik foglalkoztatják a programban részt vevőket, három évig teljes járulékmentességet kapnak.

A parlament december közepén fogadta el a szociális és foglalkoztatási törvények módosításait, amelyekkel a hangsúlyt a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre, a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyezték át. A programban résztvevőket az önkormányzatok és az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal közös adatbázisában tartják nyilván.

A programra 97 milliárd forint áll rendelkezésre. Magyarországon 230-240 ezer ember részesül rendszeres szociális segélyben. Közülük százezren továbbra is ebbe az ellátási kategóriába tartoznak majd, de a kormány számításai szerint további százezer ember találhat munkát a közfoglalkoztatásban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×