Infostart.hu
eur:
365.76
usd:
320.88
bux:
151856.37
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyurcsány a hazafias gázfogyasztást dicséri

A miniszterelnök szerint a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mostani mennyiségét. Gyurcsány Ferenc dicsérte a lakosság takarékos magatartását.

A kormányfő kijelentette: szerdán tárgyal a kormány azokról az eljárásokról, amelyekkel felkészül a krízis elhúzódására, emellett naponta konzultál a rendszerirányítás felelőseivel. Hozzátette: Ukrajna és Oroszország vitájában elég merevek az álláspontok.

A lakások és közüzemek fűtése nem kerülhet veszélybe, de problémát okozhat az ipari fogyasztóknak, ha 3-4 hétnél tovább tart a két ország vitája - közölte a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy az ország jól vizsgázott szerdán, a gázkrízis eddigi legnehezebb napján. Úgy fogalmazott: ezért köszönet jár az embereknek, akik kevésbé fűtötték a lakásaikat, így elmaradt a várt fogyasztási csúcs.

A kormányfő szerint a magyar családok nagyjából 3 millió köbméter gázt takarítottak meg, ez megfelel Bosznia egynapos, illetve Szerbia félnapos gázfogyasztásának.

"Köszönöm azoknak, akik értették, hogy ebben a helyzetben a takarékosság, az önmérséklet nem egyszerűen spórolás, hanem bizonyos értelemben hazafias magatartás" - fűzte hozzá a miniszterelnök.

Még ellensúlyozható

Mára az országban javult az ellátási helyzet, ezért feloldották az ipari, kereskedelmi szolgáltatókra vonatkozó gázkorlátozást. Molnár Csaba, az energiaügyi tárca vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: ha kell, újra hatályba léptetik az intézkedést. A korlátozásoknak köszönhetően 9 millió köbméterrel kevesebb gáz fogyott az országban.

Szakértők szerint néhány napos korlátozás még ellensúlyozható, ennél hosszabb azonban már óriási károkat okozhat több iparágban is, így például a kohászatban, a vegyiparban, a gépiparban és az élelmiszeripar jelentős részében.

Uniós fellépés

Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió tegye egyértelművé: elfogadhatatlan, hogy szerződések be nem tartásának árát részben az európai fogyasztókkal fizettetik meg - fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

Budapest azt szeretné, hogy ha létrejön a megállapodás, akkor a következő pár hónapban az unió és tagországai ellenőrizhessék annak betartását - tette hozzá. Közölte: Magyarország arra kéri Brüsszelt, hogy ha Kijev vonakodásának hátterében pénzügyi problémák is vannak, akkor kérésre ajánlják fel, hogy az Európai Unió forrásaiból segítsék a finanszírozási probléma áthidalását.

Ha Kijevnek fontos az európai perspektíva, akkor nem veszélyeztetheti ezt olyan magatartással, amelyet Európa nem tud elfogadni. Ha pedig Moszkvának fontos a jó kapcsolat Európával, akkor mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Kijevvel folytatott vitája ne sértse az unió érdekeit - mondta a kormányfő.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a gázszolgáltatónak nincs kártérítési kötelezettsége azokkal a cégekkel szemben, amelyeknek le kellett állítaniuk a termelést a gázkorlátozás miatt.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszik Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is az óvatos optimizmus jegyében zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×