Infostart.hu
eur:
365.76
usd:
320.88
bux:
151856.37
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Akik számíthatnak az APEH kiemelt figyelmére

Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke.

Az adózók dolgát az idén az egyszerűsített adóbevallás és a köztartozásmentes adózók listájának bevezetése, valamint az ellenőrzési és a bírságolási kézikönyv közzététele könnyíti, s hamarosan egyszerűsítik az áfa-bevallásokat is.

Szikora János elmondta: az APEH évek óta rendszeresen ellenőriz egyes területeket, így bizonyosra vehető, hogy az idén is a fókuszban lesznek az adóminimalizálók. E kör nagy forgalom mellett viszonylag alacsony befizetési kötelezettséget vall be, s a bevételek eltitkolásával, vagy fiktív számlákkal teremt látszólagos befizetési pozíciót. Az itt megállapított adókülönbözet - aminek 80 százaléka évek óta az áfában jelentkezik - tavaly meghaladta a 460 milliárd forintot, ehhez közel 300 milliárd forint szankció kapcsolódott.

Az adóhatóság az idén is nagy súlyt fektet a fekete foglalkoztatás kiszűrésére, s folytatódik a társadalombiztosítási befizetések ellenőrzése is. A transzferárak - a kapcsolt felek között alkalmazott elszámoló árak - ellenőrzése a középtávú stratégia szerint is kiemelt feladat, ennek érdekében már tavaly speciális ellenőrzési csoportok jöttek létre; a revizorok képzése januárban a francia adóhatóság közreműködésével folytatódik - mondta Szikora János.

Az APEH új középtávú stratégiája szerint, ha szándékos adóelkerülés miatt jelentős adókülönbözetet állapítanak meg, az ellenőrzést kiterjeszthetik az ellenőrzött társaság tulajdonosaira, képviselőire, és az érdekeltségükbe tartozó vállalatokra is. Szikora János szerint ezt már az idén alkalmazhatják. Úgy vélekedett: a bevétel eltitkolásakor vagy fiktív költségek elszámolásakor jövedelmet rejtenek el, amit meg kell keresni. Azt persze mindig mérlegelni kell, hogy a kiterjesztett vizsgálat mekkora kapacitást köt le, milyen hozadéka van, s bizonyítható-e - tette hozzá.

Az ellenőrzési és a bírságolási kézikönyv várhatóan már januárban felkerül az APEH honlapjára - mondta Szikora János. Az ellenőrzési kézikönyv az adózók és az adóhatóság jogait és kötelezettségeit tartalmazza az ellenőrzés során; fejezetenként lehet majd keresni benne, az adózó megtudhatja például, hogy milyen iratokba tekinthet be, milyen dokumentumokat kell bemutatnia a revizoroknak.

Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszik Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is az óvatos optimizmus jegyében zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×