Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
319.54
bux:
152020.44
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Szollár: "Megállapodásra törekszünk a repülőtéri sztrájkolókkal"

Továbbra is hajlandó tárgyalni a sztrájkoló dolgozókkal a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. - mondta az InfoRádiónak a cég szóvivője két héttel azután, hogy a menedzsment kézhez kapta a munkabeszüntetést szervező érdekképviselet követeléseit. Szollár Domokos hangsúlyozta, hogy a részvénytársaság már aláírta azt a szakszervezettel közösen kidolgozott megállapodás-tervezetet, amelyben a cég jelentős garanciákat ad az alkalmazottainak.

A sztrájkbizottság szeretné három évre előre megkötni a kollektív szerződést, leállíttatni mindenfajta átalakítást a Budapest Airportnál erre az időszakra, és azt is követelték, hogy a határozott idejű munkaszerződéseket határozott idejűre kössük - fejtette ki az InfoRádiónak Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője.

Elmondta, hogy készítettek egy megállapodás-tervezetet, amelyet a munkáltatói oldal alá is írt. Eszerint a korábbi kollektív szerződés hatályát májusig tolnák ki, és januártól intenzíven tárgyalnának az új változatról.

Azt nem tudják vállalni, hogy nem lesz átalakítás három évig, de garanciákat azért belevettek a tervezetbe - mutatott rá Szollár Domokos. Ilyen például, hogy a biztonsági területen 2010-ig nem változtatnak, és a takarítás kiszervezése kapcsán is garanciákat kapnak a munkavállalók, akár át szeretnének lépni az új cégbe, akár nem. A létesítményfenntartás területén ötéves garanciát vállaltnak - tette hozzá a szóvivő.

Ha az érzelmeken úrrá lesz az értelem, akkor lesz realitása a megállapodásnak - szögezte le Szollár Domokos.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×