Infostart.hu
eur:
365.66
usd:
321.1
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Varga Mihály népszerűbb a válság óta

Drámai mértékben romlottak a pénzügyi válság hatására az emberek gazdasági kilátásai, a politika nézetek viszont alig változtak - derül ki a Medián új felméréséből. Karácsony Gergely kutatási igazgató elmondta: sokat javult Varga Mihály megítélése.

Drasztikus mértékben romlottak az emberek gazdasági várakozásai a saját háztartásukra és az ország egészére vonatkozóan egyaránt - közölte az InfoRádióval a Medián kutatási igazgatója. Karácsony Gergely kifejtette: 60-ról 79 százalékra nőtt azok aránya, akik arra számítanak, hogy romlani fog az anyagi helyzetük a következő egy évben, közülük is most már 43 százalék gondolja azt, hogy a negatív változás jelentős mértékű lesz, míg egy hónappal korábban még csak 24 százalék volt ezen a véleményen.

A politikai erőviszonyokban ugyanakkor nem következett be komoly változás - mondta a kutatási igazgatója. A Fidesz támogatottsága a teljes népességben augusztus óta minden hónapban csökkent egy-egy százalékponttal, de még így is kétszer annyi támogatója van az ellenzéki pártnak, mint az MSZP-nek. A teljes népességben 42:20 az állás, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 61:30. Az MDF és az SZDSZ 3-3 százalékon áll - tette hozzá.

Némileg javult Gyurcsány Ferenc alkalmasságának megítélése Orbán Viktorhoz képest: szeptemberben a Fidesz-elnököt még a lakosság 50 százaléka tartotta alkalmasnak az ország vezetésére, míg a kormányfőt 23 százalék, mostanra 47:26-ra változott ez az arány.

A politikusi népszerűséglista élén továbbra is Sólyom László köztársasági elnök áll, őt a fideszes Kósa Lajos és a szocialista Szili Katalin követi. A negyedik helyen szerepel Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc a lista utolsó harmadában található.

Az elmúlt egy hónap során feltűnően sokat javult Varga Mihálynak, a Fidesz gazdaságpolitikusának megítélése, ami annak tudható be, hogy a válság miatt sokat szerepelt és így felfigyelhettek rá az emberek - emelte ki Karácsony Gergely.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? – Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×