Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
321.22
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Az MSZP és a Fidesz egységet akar a Szlovákiával szembeni fellépésben

Az MSZP és a Fidesz egységet akar a Szlovákiával kapcsolatos magyar fellépésben. A két nagy parlamenti párt elítéli a szélsőségeket, de vádolták is egymást. A Fidesz szerint Pozsonyt bátorítja Magyarország ingatag helyzete, a szocialisták viszont a szélsőséges elemek és a Fidesz kapcsolatát vetették fel.

Békülékeny hangot ütött meg a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva. Navracsics Tibor elmondta, a parlamentben teremhet összhang a nemzetpolitikai együttműködésben, és egyetértett a kormányfővel abban is, hogy Magyarországnak meg kell mutatnia: Szlovákia nem tehet meg mindent.

A fideszes politikus ugyanakkor felvetette a kormány felelősségét is. Elemzői véleményeket idézve Navracsics Tibor azt mondta, vannak tények, amelyek Magyarország gyengeséségről tanúskodnak.

"Azt mondják, hogy Szlovákia azért játszhatja ezt a fölényeskedő szerepet velünk, mert az övéké gazdasági sikertörténet, mi meg meggyengültünk. Azt is mondják, hogy amikor próbaképpen Robert Fico enyhén fasisztoid jellegű szélsőséges koalíciós pártjának elnöke a magyar külügyminisztert denunciáló szavakkal illette, akkor a parlament külügyi bizottságának elnöke volt az ellenzéki politikus létére, aki megvédte a külügyminisztert, és nem a miniszterelnök" - jelentette ki Navracsics Tibor, aki szerint a mostani helyzetben nem lehet olcsó politikai hasznot szerezni a gyűlöletkeltésből.

Derültséget okozott viszont a szocialista padsorokban, amikor azt mondta, hogy a Fidesz ezt a politikát folytatja 20 éve.

Az MSZP frakcióvezetője szerint veszély van, de ez nem egy országot, hanem a magyar és a szlovák érdekeket fenyegeti. Lendvai Ildikó azt mondta, a szélsőségeket nem szabad azonosítani sem a magyar, sem a szlovák néppel.

"Volt már olyan időszak, amikor mindkét ország szélsőségesei az egymás elleni indulatokat heccelve a romlásba vitték mindkét országot. Összenő, ami összetartozik. A két ország szélsőségesei tartoznak össze. Nem a szlovák szélsőségesek a szlovák néppel, és végképp nem a nemzeti őrsereg a magyarsággal" - hangsúlyozta Lendvai Ildikó, aki felvetette, hogy vajon a Fidesznek most van-e tennivalója, vagy oka az önvizsgálatra.

A szocialista politikus szerint az ellenzéki párt eddig következetesen akadályozott meg sok közös politikai fellépést. Hozzátette, a pártok felelőssége, hogy ebben a kiélezett helyzetben fékezzék meg saját erőiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×