Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány ezúttal gazdasági csúcsot javasol

Gazdasági csúcsértekezlet összehívását javasolta a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.

Napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc azt mondta, kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottságának kereti között egyeztessék a gazdaság válság hatásainak csökkentéséről szóló programokat és készítsék elő a szükséges döntések.

A kormány üdvözölné, ha ezen a csúcson részt vennének a társadalmi partnerek, a munkavállalók és a munkáltatók, a kamarák képviselő, a parlamenti frakcióvezetők, valamint a parlamenti pártok vezetői.

Mind a Fidesz, mind pedig a KDNP frakcióvezetője szerint egy gazdaságilag legyengült országnak kellett szembenéznie a gazdasági és pénzügyi válsággal.

A miniszterelnök napirend előtti felszólalására adott válaszában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Gyurcsány Ferenc mindenkit okol a kialakult helyzetért, csak éppen saját kormányzati politikáját nem. A magyar gazdaság azért gyengült meg, mert rossz volt az a kormányzati politika, amelyet a kormányfő folytatott - tette hozzá.

Semjén Zsolt, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője abszurdnak nevezte, hogy "az a Gyurcsány Ferenc tetszeleg a csődtől való megmentő szerepében, aki a fő felelőse annak, hogy csőd közeli állapotba jutott az ország".

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a válság közepén az volna a közös felelősség, hogyan vezethetnék ki ebből az országot, ehelyett viszont a két nagy párt talán több időt tölt az egymásra mutogatással, mint a megoldási javaslatok elkészítésével. Hozzátette: az ország azért jutott ilyen helyzetbe, mert el van adósodva, egy nagy, túlterjeszkedő állammal, reformok és euró nélkül, egy kicsi és sérülékeny fizetőeszközzel "állunk a válság viharában".

Kóka János azt javasolta, zárják le a felelősök kereséséről szóló vitát és közösen nézzék meg, mit lehetne tenni. Úgy tűnik, a pénzügyi válság első nagy hullámát Magyarország tudta kezelni, de azt nem látják, sikerült-e kivédeni vagy akár csak megfékezni a ránk váró recessziót - tette hozzá.

Az SZDSZ politikusa szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő szerződés szükségességéről nehéz vitatkozni, mert Magyarországnak nem igazán volt más lehetősége ebben a helyzetben. Hozzátette: arra kéri a miniszterelnököt, hogy még a hitelfelvételei szándék kinyilvánításáról szóló dokumentum aláírása előtt az ellenzék is megismerhesse annak feltételeit.
Kóka János üdvözölte a gazdasági csúcs összehívását, de javasolta, hogy az a kormánypárti vezetésű gazdasági bizottság és az ellenzéki vezetésű költségvetési bizottság összevont vezetésével tanácskozzon.

Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese a Fidesz és a KDNP felszólalására reagálva úgy fogalmazott: attól fél, hogy néhány hét múlva olyan színezete lesz a válságnak, mintha azt Magyarország idézte volna elő.

A képviselő az Orbán-kormány négy évére utalva azt mondta, akkor az infláció átlagosan 9,7 százalékos volt, míg 2002-2008 között ugyanez 5,4 százalék. Megjegyezte: a külkereskedelmi mérleg hiánya akkor többhárommilliárd euró volt, most pedig 1,8 milliárd, a foglalkoztatottak száma pedig akkor 3,8 millió volt, ma pedig meghaladja a 3,9 millió főt.

Göndör István közölte: egyetértenek a miniszterelnök kijelentésével, amely szerint most a gazdasági válság veszélyeinek elhárításával kell foglalkozni. A szocialista képviselő azt mondta, segíteni kell a foglalkoztatásban fontos szerepet játszó kis- és középvállalkozásokat, amelyek közül sok komoly likviditási gondokkal küzd. Kijelentette: a kialakuló gazdasági válságban a megoldás felelőssége közös.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a kialakult gazdasági helyzetről azt mondta, az a 386 parlamenti képviselő felelőssége is, ezért elvárható, hogy részt vállaljanak a szolidaritásból. Emlékeztetett rá, az MDF azzal a javaslattal élt, hogy a képviselők mondjanak le a költségtérítésük 18 százalékáról.

A pénzügyi mentőcsomagról azt mondta, eszébe ne jusson azt a kormánynak felvenni, ha arra nincs szükség, vagyis ha a forint vagy a pénzügyi rendszer nem kerül újra válságba.

Herényi Károly közölte: az idő szorít, ezért óriási politikai felelősség terheli a parlamentet, mikor hozza meg a szükséges reformdöntéseket. Ezek között említette az államháztartási, az önkormányzati, valamint az egészségügyi és társadalombiztosítási reformot.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×