Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már nem kell félni az IMF segítségétől a szakértő szerint

A Szegedi Tudományegyetem adjunktusa szerint a Nemzetközi Valutaalap a kilencvenes években többször inkább ártott egy-egy segítségre szoruló országnak, mint használt. Halmosi Péter az InfoRádiónak elmondta: Magyarországnak még sincs oka aggódni, az IMF az ezredforduló után tanult a hibáiból, amit a korábban károsult országok is elismertek.

Sok ország szembesült a pénzügyi spekuláció romboló hatásával 1994-1999 között, és ebben az időszakban a Nemzetközi Valutaalap ténykedése, finoman fogalmazva, nem volt problémamentes - mondta az InfoRádiónak a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa.

Halmosi Péter hozzátette: az előző évezred utolsó évétől aztán az IMF kevésbé kemény megoldásokat alkalmazott, amelyek pozitív hatását utólag azok az országok is elismerték, amelyek korábban kritizálták a szervezet lépéseit.

A közgazdász szerint több dél-amerikai ország gazdasága azért is rendülhetett meg az IMF-hitel felvétele után, mert a befektetők többet vártak az egyes integrációs övezethez, például a NAFTA-hoz (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet) vagy a Mercosurhoz (Déli Közös Piac) való tartozástól, ám csalódniuk kellett.

Nyugalom

A jelenlegi helyzetben ez nem fog bekövetkezni: el kell és lehet is hinni az IMF-nek, hogy tanult a hibáiból - hangsúlyozta Halmosi Péter, aki szerint elképzelhető, hogy a valutaalap valóban azokat a feltételeket támasztotta a Magyarország számára biztosított hitelért cserébe, amelyekről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszámolt.

Az IMF célja, hogy minél rövidebb idő alatt kisegítse a hozzá forduló országokat a bajból, ezért fontos, hogy az államok betartható ígéreteket tegyenek - magyarázta a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa.

Halmosi Péter elmondta: a Nemzetközi Valutaalap tényleg nem szól bele, honnan faragja le Magyarország a kiadásait, ugyanakkor sokkal egészségesebb lenne, ha nem rövid idő alatt, a pénzpiac megnyugtatása érdekében kellene átgondolatlan megszorításokat tenni, hanem felkészülten tudnánk ugyanezt a megtakarítást elérni.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×