Infostart.hu
eur:
355.46
usd:
307.66
bux:
133067.3
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Gyurcsány: csak akkor vesszük fel a hitelt, ha szükséges

Magyarország csak akkor használja fel az IMF hitelét, ha erre feltétlenül szükség lesz, mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televíziónak adott interjújában. A kormányfő majdnem teljesen biztos abban, hogy a költségvetés megkapja majd a szükséges többséget a parlamentben.

Magyarország nem veszi fel és nem költi el a Nemzetközi Valutaalap hitelét - mondta Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök a Magyar Televíziónak adott interjújában. A miniszterelnök azt mondta, az elérhető 5000 milliárd forint csupán biztonsági folyosó arra az esetre, ha Magyarország nem jut hozzá a jelenleg használt pénzekhez, vagy nem tudja tovább görgetni a már meglévő hiteleit.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, ezzel nem növekszik Magyarország jelenlegi hitelállománya. Elmondta, hogy a Valutaalap a hitelért semmilyen feltételt nem írt elő az országnak, csupán óvatosságot és a kiadások csökkentését javasolták.

Úgy fogalmazott, hogy az IMF segítségével az ország túl van a nehezén, de a gazdaságban pangás következik. Ilyen helyzetben a legnagyobb kockázat a munkahelyek megszűnése.

A miniszterelnök azt mondta, a közszférában garantálják a munkahelyek számát, de azon az áron, hogy nem lesznek még az inflációt követő béremelések sem, és nem osztanak 13. havi fizetést. A versenyszféra munkáltatóinak és munkavállalóinak Gyurcsány Ferenc fair megállapodásokat és visszafogott bérpolitikát javasolt.

A miniszterelnök emlékeztetett, a 13. havi nyugdíjat megtartják, de ennek maximális összege 80.000 forint lesz. A kormányfő azt mondta, adócsökkentésről csak akkor eshet szó, ha az nem jár bevételkieséssel.

Hozzátette, akkor érnek a válságintézkedésekkel kapcsolatos folyamatnak a végére, ha a parlament elfogadja a költségvetést. A miniszterelnök úgy fogalmazott, majdnem teljesen biztos abban, hogy a költségvetés megkapja majd a szükséges többséget a képviselőktől.

A miniszterelnök azt mondta, ha romlik az ország helyzete, még jobban össze kell kapaszkodniuk az embereknek. Szerinte egy ország olyankor mutatja meg igazi erejét, ha a bajban összekapaszkodik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×