Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: egy órával többet alszunk

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás Magyarországon, akkor kell hajnali háromkor két órára visszaállítani az órák mutatóit, így egy órával többet alszunk. A változás a Volánbusz és a Malév utasait nem, a MÁV három nemzetközi és öt belföldi járatát viszont érinti.

Szombatról vasárnapra virradóra hajnali 3-kor egy órával kell visszaállítani az órákat, ekkor ér véget ugyanis a nyári időszámítás. Az átállításkor a Volánbusznak és a Malévnek sem lesz közlekedő járata; a nemzeti légitársaság szóvivője, Németh Krisztina ugyanakkor elmondta: a téli időszámítás miatt több vonalon változik a menetrend.

Kifejtette: egyes járatok sűrűbben, mások pedig ritkábban járnak majd, mint nyáron, összességében a légitársaság heti 441, naponta 63 menetrend szerinti járatot üzemeltet majd. Több járat közlekedik majd Stockholmba és Göteborgba; előbbi városba a tavalyi téli menetrendhez képest heti plusz két járatot fog indítani a Malév, így összesen kilenc gép közlekedik majd hetente, melyek közül kettő reggeli és kettő délutáni járat, míg a többi öt éjszakázó. Göteborgba heti hatszor közlekedik majd a Malév, ugyanakkor megmaradnak a téli menetrendben a nyáron bevezetett kolozsvári és milánói járatok is; mindkét városba heti két járat közlekedik majd - közölte a Malév szóvivője.

A MÁV-nak viszont több járatát is érinti az óraátállítás - mondta Kavalecz Imre, a társaság sajtófőnöke.

Az óraigazítás hajnalán a nemzetközi vonatok közül a Bécs-Budapest-Bukarest-Budapest-Bécs útvonalon közlekedő Dacia expressz mindkét járatát Magyarországon éri az óraátállítás. A vonatok Békéscsabán, illetve Lőkösházán várják be a téli időszámítás szerinti indulási idejüket, körülbelül egy órát várakoznak.

A Beograd nemzetközi gyorsvonat Belgrád felől érkező budapesti járata Kiskunhalason várakozik a téli időszámítás szerinti indulási időre.

Azokat a kettő és három óra közötti belföldi személyvonatokat, amelyek menetrend szerint hajnali három óráig nem érkeznek meg a célállomásukra, a vonatindító állomások már a téli időszámítás szerint indítják - tette hozzá Kavalecz Imre.

A MAVIR mérési adatai szerint a nyári időszámításnak köszönhetően évente 120-140 gigawattórával fogyaszt kevesebbet a lakosság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×