Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tölgyessy: Gyurcsány elég ügyes ahhoz, hogy mindig életben maradjon

Tölgyessy Péter szerint a nemzeti csúcs csupán megerősítette a politikai szereplőket korábbi félelmeikben. A politikai elemző szerint az SZDSZ egyre többet ad föl magából, Gyurcsány Ferenc pedig el akarja felejteni a múltat, hogy a válság megoldójaként szerepelhessen.

A nemzeti csúcsnak egyetlen értelme volt, hogy egy helyen hangzott el minden vélemény - jelentette ki az InfoRádió kérdésére Tölgyessy Péter a Budai Liberális Klubban tartott előadása után. A közvélemény már láthatja, mekkora a baj, és a pártok is megerősödtek félelmeikben - tette hozzá.

A kormányoldal megerősödhetett abban a tudatában, hogy erős, a nép hangját megszólaltató ellenzéke van, amely nem fogadja el a vezető és válságkezelő szerepét, a lemondását követeli.

Az ellenzék pedig abban erősödhetett meg, hogy a kormányoldal ügyesen ki akarta cselezni, csapdába akarta csalni, hogy egy rossz kormányzás után mégis vállaljon valamiféle szerepet egy közös válságkezelésben - hangsúlyozta.

Mindkét fél a korábbi félelmeiben megerősödve távozott, ahelyett, hogy közeledtek volna egymáshoz. Sőt, még az is lehet, hogy távolodtak - vélekedett Tölgyessy Péter. Ebben a formában ennek a találkozónak nem is lehetett semmiféle haszna. Ha a miniszterelnök megegyezést szeretett volna, máshogy kellett volna nekikezdenie a dolognak.

Az elemző úgy véli, mivel a két nagy blokk között nincs beszélő viszony, kellett volna egy moderátor a nemzeti csúcsra, aki fölméri az elején, hogy van-e esély valamiféle megállapodásra. Lehet, hogy nem volt esély, de ha a miniszterelnök megállapodást szeretett volna és nem monológokat, akkor ezt az utat választotta volna.

Tölgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc akár egy súlyos belpolitikai vagy egy választási vereséget is túlélhet. A kormányfő arra játszik, hogy a választásokig - függetlenül attól, mikor lesz az - ő legyen a baloldal vezetője - figyelmeztetett a politikai elemző. Hozzátette, Gyurcsány minden mozdulatából látszik, hogy azután is szeretne ebben a helyzetben maradni. Ami történt, az Tölgyessy szerint növelte ennek az esélyét.

Szerinte Gyurcsány Ferenc elég ügyes ahhoz, hogy mindig életben maradjon a következő csatáig. A költségvetési szavazásig biztos a helye. Ha azt megnyeri, akkor az EP-szavazásig is kihúzhatja. Eddig minden háborúját megúszta és ment tovább - emlékeztetett az elemző.

Az SZDSZ beáll a sorba?


Az SZDSZ egyre többet ad föl korábbi pozíciójából - vélekedett Tölgyessy. Fodorék onnan indultak, hogy nem tágyalnak Gyurcsány Ferenccel, csak az MSZP-vel arról, hogy kikből álljon az új szakértői kormány. Ehhez képest a párt igen közel került ahhoz, hogy megszavazza a költségvetést, és a nemzeti csúcs is efelé vitt.

Az elemző nem hiszi, hogy az SZDSZ vállalja, hogy "a baloldal karácsonyfája elé odahelyezzen egy előrehozott választást". Vagy egy-két képviselőjük átszavaz, és így viszik át a költségvetést, vagy a válságra hivatkozva a szabad demokraták úgy, ahogy vannak, megszavazzák azt - mondta a párt egykorvolt elnöke.

Úgy vélte, az MSZP az eljövendő választásokon fizet meg majd tetteiért a szavazatokkal. Épp ezért találta ki Gyurcsány Ferenc, hogy el lehet felejteni a múltat, új kezdetet lehet indítani, ő most a válság dunai hajósa - mutatott rá a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×