Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A tavalyinál erősebb influenzavírus fenyeget idén

Újfajta influenzavírus megjelenésére számítanak Magyarországon, ami ellen nem védettek az emberek - tájékoztatta az InfoRádiót Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette, a jelenleg kapható oltások beadatásával kialakítható a védelem az új törzs ellen is.

Erősebb influenzavírusra és több megbetegedésre lehet számítani az idén, mert három vírustörzs is megváltozott, és a lakosság ez ellen védtelen - közölte az InfoRádióban Falus Ferenc országos tiszti főorvos.

Mint mondta, idén egy olyan vírus támad az északi féltekén, amely az elmúlt tíz évben csak a délin bukkant fel, így az európai influenza elleni vakcinák nem tartalmazzák annak ellenanyagát.

Falus Ferenc elmondta: a védőoltásokat az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján állítják össze, ennek alapján idén jelentősen módosítottak annak összetételén.

Tavaly 1,2 millióan oltatták be magukat. A megváltozott vírustörzsekkel kapcsolatban az orvosoknak nincsenek virológiai tapasztalataik, ezért fontos, hogy minél előbb elkezdjék a védőoltások beadását. A vakcina a beadástól számított 21. naptól nyújt teljes védettséget.

Magyarországon az eddig vizsgált 17 mintából egyikben sem mutattak még ki influenzavírust, de Angliában és Svédországban már találtak "A" típusú vírust. Ez az osztályvezető szerint azt jelenti, hogy elindult egy folyamat, és egyebek mellett az időjárási körülmények fogják meghatározni, mikor ér Magyarországra.

A tavalyi járvány hét hétig tartott, és mintegy 250 ezer megbetegedést regisztráltak, ami nem kiugró adat. Mintegy 12 ezer betegnél keletkeztek szövődmények, kórházi ellátásra pedig 250-en szorultak. A betegek egyharmada tartozott a 19-34 éves korosztályba, 24 százalékuk 9 évnél fiatalabb gyermek volt, mindössze 4 százalékot tettek ki a 60 éven felüliek. Közlése szerint elsősorban azokat érintette a vírus, akiknek még "nem volt tapasztalatuk" a betegség kapcsán.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×